Itt a begyűjtés ideje! Ezek a vadon termő ehető bogyók ősszel elősegítik a szív egészségét

galagonya

A galagonya gyakori hazánkban, erdők szélén, ösvényeken és parkokban. Kertekben is termesztik, például sövényként. Régen úgy tartották, hogy a galagonyasövénnyel gazdagított otthon békés és biztonságos lakóhely. Sőt, a galagonyának védőerőt is tulajdonítanak. 

A galagonya (Crataegus laevigata) tavasszal gyönyörű virágaival, ősszel pedig feltűnő piros bogyóival gyönyörködtet. Távolról összetéveszthető a csipkebogyóval, de ha közelebb megyünk hozzá, lehet, hogy csalódni fogunk, de az is lehet, hogy nem. 

A virágokat tavasszal, virágzáskor szedik – egész virágfürtöket, gyakran levelekkel vegyesen. Természetes módon, árnyékos, jól szellőző helyen, egy rétegben kell szárítani őket. Ha pedif szárító használata mellett dönt, ügyeljen arra, hogy a hőmérséklet ne haladja meg a 35 °C-ot.

A gyümölcsöket szeptember-október folyamán szedik le szár nélkül. Érés után azonnal fogyaszthatóak, de a közvetlen fogyasztás mellett otthoni feldolgozásra is alkalmasak. A friss gyümölcsökből lekvár vagy szörp, a szárított gyümölcsökből gyógytea készíthető. Csak egészséges és sértetlen galagonyabogyókat szüreteljünk. 

A gyümölcsök C- és B-vitamint, karotinokat, flavonoidokat, tanninokat, pektineket és cukrokat tartalmaznak. Mind a gyümölcsök, mind a virágok alkalmasak gyógyászati célokra. Kiváló vérnyomásszabályozó: csökkentik a magas vérnyomást, az alacsony vérnyomást pedig a megfelelő értékekre állítják be. Segítenek az elalvási problémákon is. A galagonya javítja a koszorúerek vérellátását, magát a szívizmot is erősíti. Segít mind a szívritmuszavarok, mind az érelmeszesedés esetén. 

Tea
Szüksége lesz 1 teáskanál galagonyalevélre és 250 ml forró vízre.
Elkészítés: Legalább 10 percig hagyjuk ázni a leveleket. A tea javítja az erek átjárhatóságát, serkenti a vérkeringést és erősíti a szívizmot. 

Gyógyító szirup
Az elkészítéshez szüksége lesz 500 g friss bogyós gyümölcsre és 750 g cukorra (lehetőleg nádcukrot használjon).
Elkészítés: A cukrot fokozatosan öntsük a gyümölcslébe, és melegítsük fel kb. 70 °C-ra. Keverjük, amíg a cukor feloldódik, majd töltsük palackokba, és tároljuk hűvös helyen. Naponta 3-szor vegyen be egy kanálnyit. 

Galagonya tinktúra
Az elkészítéshez szüksége lesz 250 g érett termésre és 40 %-os alkoholra.
Elkészítés: Keverjük össze, és hagyjuk ázni két-három hétig. A kész tinktúrát szűrje át egy sajtkendőn, és öntse sötét üvegbe. Naponta háromszor tíz cseppet vegyen be. 

(zahradkar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?