Pótcselekvők

Egyértelmű, hogy a jelenlegi szlovákiai ellenzéki politikusok egyrészt nem nagyon találnak fogást a kormánypártokon, másrészt önmaguk azonosságtudatával is problémáik vannak. Mégpedig pártállásra való tekintet nélkül. A szóban forgó evidencia bizonyítékaként elég felidézni a közvélemény-kutatók által legnépszerűbbnek mért, Mikuláš Dzurinda vezette SDKÚ-DS legutóbbi vérszegény pótcselekvését, amely abban merült ki, hogy a kormányfőt, Robert Ficót telekspekulásnak próbálták nyilvánítani egy nyolcáras szőlőültetvény birtoklása miatt. Nem számolhatunk azonban be értékelhető ellenzéki tettekről a másik szlovák jobboldali csoportosulás, Pavol Hrušovský KDH-ja esetében sem. Hiszen a nacionalizmussal, populizmussal, egyszersmind a katolikus fundamentalizmussal többé-kevésbé folyamatosan kokettáló szlovák kereszténydemokraták is komoly gondban vannak. Lévén, a jelenlegi kormánykoalíció pártjait en bloc ugyanaz az ágenda jellemzi, mint őket. Jobbára ilyen problémákkal küszködik a Magyar Koalíció Pártja is, megfejelve az általánosnak mondható politikai tanácstalanságot a tavalyi vezetőváltás okozta belső feszültségekkel. Pedig a kormány ellen fölhasználható muníció tulajdonképpen az utcán hever, hiszen Ficóék szinte naponta szolgáltatnak olyan témákat, amelyekkel csak egy valamicskével józanabb, céltudatosabb és persze nem csupán pótcselekvésekben utazó, szakavatott politikusokból álló ellenzék lassan, de biztosan megáshatná a kormánypártok sírját. Lásd a föladott labdákat: a társadalombiztosítási rendszer „újraállamosítási” kísérletét, a tárcákat jellemző protekcionizmust, a civil szféra tulajdonképpeni felszámolását célzó törvénymódosítási szándékot. Nem utolsósorban azt a szabad sajtóval szembeni kincstári utálkozást és hatalmi nyomulást, amelynek eredményeképpen a kormány egy olyan sajtótörvényt szándékozik beterjeszteni a parlamentbe, amely alapjaiban kezdheti ki a szólásszabadság intézményét, és magát alkotmányosságot…

Mit lépnek erre az ellenzéki pártok? Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke például azt tartja a legfontosabb teendőnek, hogy magyar püspökséget követeljen a szlovákiai magyar katolikus hívőknek. Félreértés ne essék, az igény jogosságával nincs baj. A gond csak annyi, hogy vaskos szereptévesztéstől szaglik. A valláshoz ugyanis – amely nem más, mint az egyéni hitből közösségi szintre emelt, szervezett hit az emberfeletti hatalmakban – a civilizált, vagyis demokratikus társadalmakban az égvilágon semmi közük nincs a világi vezetőknek, és fordítva. Következésképpen az egyházi hierarchia, a liturgia, az egyházfegyelem ügyei szigorúan egyházi belügyek. Persze, ha egy politikusnak nincsen érdemi politikai programja, bármit a közbeszéd tárgyává tehet. Legfeljebb idült pótcselekvőnek könyvelik el.