Orbán Viktor majdnem világhírű zenebohóca

A negyven éve Németországban élő zenész és producer, Mándoki László már megkapta a köztársasági érdemrendet, tavalyelőtt, hatvanadik születésnapján pedig Orbán Viktor is felköszöntötte. Évi rendes dzsessz-rock nagykoncertjét eddig a MÜPÁ-ban tartotta, pénteken pedig a Várkert Bazárban zendített rá olyan sztárok társaságában, mint Chris Thompson (a Manfred Mann´s Earth Band énekesgitárosa), Midge Ure (az Ultravox frontembere) Mike Stern (a Blood, Sweat & Tears egykori gitárosa) vagy éppen az egykori popsztár, Nik Kershaw. A felállás évente változik, a barátok közt felbukkant már Al Di Meola és Bill Evans is. Persze szép dolog a barátság, és igazán gáláns gesztus a művész részéről, hogy ingyen prezentálja művészetét szülőhazájában, mégis meglehetősen sok itt a zavaró tényező.  Először is itt van maga Leslie Mandoki, aki inkább producernek tekinthető, mint muzsikusnak, vagyis a zeneipar szorgalmas munkása ő, és a mellékelt ábra szerint remek szervező. A róla szóló sajtóanyagok nagy előszeretettel emelik ki, hogy fiatalkorában az ellenzéki diákmozgalom kultikus dzsesszrock zenekarának, a JAM-nek volt a vezére. Nos, jelentkezzen, aki hallott már erről a formációról, mert én bizony most először találkoztam vele. A német Dschinghis Khan együttesre viszont nagyon is emlékszem még az eurodiszkó-érából, hiszen az átkosban szinte csak ilyen zene tódult be az országba. Nos, Leslie Mandoki ennek a műmongol–műorosz maskarában támadó formációnak volt a tagja, ott szedte meg magát annyira, hogy saját stúdiót rendezzen be, amelyet aztán szorgalmas iparosként üzemeltetett, némi diszkrét hírnevet szerezve magának a német zeneiparban. És mivel nála jobban kevesen tudják, hogy semmi sincs ingyen, ez az idei „bazári” koncert is nyilván sok pénzbe került, mert nem hinném, hogy a „barátok” ingyen vállalták volna, az utazással és a többnapos próbákkal együtt. Valaki nyilván kifizette őket, és gyanítom, hogy a magyar adófizetők pénzét vitték haza.  Szintén a hivatalos forrásban olvastam, hogy Mándoki a koncerttel arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy annak idején a magyar ellenzék, a magyar diákmozgalom volt az, amely elindította az Európa újraegyesítéséhez vezető folyamatot. Mi ez, ha nem egy jól irányzott nyalás? És rögtön utána jön a rákötés: Mándoki ugyanezt valósítja meg „a zene nyelvén”, hogy tudniillik egyesíti Európát. Ezek után különösen sajnálom, hogy nem lehettem jelen a koncerten, és irigylem a magasztos pillanatok tanúit. Az elmúlt napokban mellesleg Mándokival volt tele az összes tévécsatorna. Ismét hallhattuk kalandfilmbe illő szökésének történetét (az azóta tényleg világhírűvé vált rajzfilmes Csupó Gábor társaságában), az új hazában való boldogulás nehézségeit, valamint azt a megható vallomást, hogy bár többet élt külföldön, mint Magyarországon, ám a szíve visszahúz.  Lehet, hogy bebeszélem magamnak, de szerintem ez a mondat egyértelműen arra utal, hogy Mándoki (Andy Vajnától ihletve) szívesen elfogadna valamilyen állami funkciót, mondjuk egy zenei kormánybiztosi posztot Magyarországon...