Pénzes Mónika: Teher nélkül játszhatunk, így bármire képesek vagyunk

PénzesMónika2023

A HC DAC női kézilabdacsapata az Európa-liga selejtezőjének első párharcában a nagy múltú román SCM Ramnicu Valcea csapatával találkozik. Az első mérkőzésre szombaton 16 órakor Romániában kerül sor.

A Valcea az 1990-es és 2000-es években volt a csúcson, akkor BL-döntőt is játszottak, de nyertek KEK-et, és a román bajnokságban is csak elvétve tudta megelőzni őket valaki. A hegemóniájuk 2013 környékén tört meg, az utóbbi években már nem nevezhetjük európai topcsapatnak a klubot. Romániában a két bukaresti csapat, a CSM és a Rapid nyerte a legutóbbi négy bajnoki címet, ám a Covid-19 miatt törölt szezon előtt még a Ramnicu Valcea volt a bajnok. Ebben az említett négy évben két harmadik, egy hatodik és az előző idényben egy ötödik helyet szereztek, ezért is lehetnek ott az Európa-ligában. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) rangsorában a románt a legerősebb 5 bajnokság között jegyzik, így ha a két fővárosi élcsapat jóval nagyobb játék-erőt is képvisel riválisainál, az élmezőny többi klubja is erősebb, mint a legjobb 15-ből is kimaradó szlovák élvonal legjobbja.

Hogy mégis mi lehet a dunaszerdahelyiek titkos fegyvere? Erről a csapat saját nevelésű balszélsőjét, Pénzes Mónikát kérdeztük. „Nagyon várjuk ezt nemzetközi mérkőzést, új kihívás ez számunkra, mivel még nem szerepeltünk az Európa-ligában. Amióta megtudtuk, hogy elindulunk a sorozatban, mindig téma ez az öltözőben, de természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a MOL Liga mérkőzéseire is. Már láttuk a Valcea néhány meccsét, de még szerdán van egy bajnoki mérkőzésünk, így csütörtöktől fogunk teljes erőbedobással készülni az ellenfére. Sokkal rutinosabbak nálunk, főleg ha az európai porondon szerzett tapasztalatukat nézzük, és idősebbek is. Talán a saját fegyverükkel, a lerohanással lehetünk sikeresek. Vagy azzal, hogy mi újoncok vagyunk, és ezért teher nélkül játszhatunk, így bármire képesek vagyunk – válaszolta lapunknak a szezonban 3 mérkőzésen 16 gólt jegyző játékos, aki az eddigi legnagyobb sikerük, a cseh bajnok Most 40:28-as legyőzéséből is alaposan kivette a részét. – Ez alatt a pár hónap alatt a csapatunk elégge összekovácsolódott. A Most elleni siker pedig magasabb szintre emelte az önbizalmunkat, hiszen ők nem egy könnyű ellenfél” – válaszolta a sok új játékos érkezésére vonatkozó kérdésünkre Pénzes, aki hozzátette, hogy számára mindegy, hogy a bajnokságban, a nemzetközi porondon vagy a válogatottban kapja meg a lehetőséget, mindig a maximumot nyújtja a pályán.

A HC DAC első három mérkőzését megnyerte a szezonban, sorrendben a Kynžvart, a Plzeň és a Most ellen, szerda délután pedig a Hodonín otthonában vendégeskednek. A túloldalon a román bajnokság már egy fordulóval előrébb jár, a Valce mérlege 3 győzelem és 1 vereség, de szerdán ők is pályára lépnek, ám ők hazai pályán hangolódhatnak, így minden bizonnyal kipihentebbek lesznek, mint a csehországi útjuk után Romániába utazó csallóköziek. A keretek összetételét nézve mindkét csapat nemzetközinek mondható. A dunaszerdahelyieknél a magyar és szlovák játékosok mellett cseh, lengyel, bosnyák, monteneg-rói, szerb, fehérorosz, spanyol és brazil kézilabdázót is találunk a keretben, míg a vezetőedző továbbra is a magyar Debre Viktor. A túloldalon a nyolcfős román mag mellett francia, cseh, svéd, magyar, szlovén, német, fehérorosz, szerb és norvég játékos is van az EL-keretben, a vezetőedző pedig a norvég Bent Dahl, aki korábban megfordult Siófokon is, de 2022 óta párhuzamosan a cseh válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozik.

Ami az Európa-liga lebonyolítását illeti, a selejtezőben az idei évben két párharcot kell sikerrel megvívni, hogy valaki bejusson a csoportkörbe. A HC DAC és a Valcea párosának továbbjutója az első körben még kiemelt, tavaly a Bajnokok Ligájában szereplő Debrecennel találkozik a főtáblára jutásért.

A szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzést az északmacedón Iszmail Metalari–Nenad Nikolovszki kettős vezeti. A visszavágót október 13-án 19 órától Dunaszerdahelyen rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?