Drágább energia várható

fűtés k

Habár a lecsengőben lévő inflációs hullám a szlovák lakosság költségeit is jelentősen megnövelte, a lakossági energiaárak egy pozitív biztos pontot jelentettek a fogyasztók számára. A Heger-kormány teljesen magára vállalta a lakossági energiaárak növekedését, és lényegében befagyasztotta azokat. Ez a mindenkire kiterjedő ártámogatás még most is érvényben van, de nagy valószínűséggel januárban eljön az a pillanat, amikor a lakosságnak szembe kell néznie a földgáz és a távfűtés piaci árával.

Tény az, hogy a lakossági energiaárak állami támogatása sokat segített abban, hogy az alacsonyabb jövedelmű háztartások megbirkózzanak a magas inflációval. Igaz viszont az is, hogy ez a támogatás nem volt célzottnak nevezhető, és sok költségvetési forrást emésztett fel. Még az idei költségvetésben is 1,25 milliárd euró volt erre a célra fenntartva, ami a költségvetési konszolidáció szükségességét figyelembe véve jövőre már tarthatatlan. A pénzügyminiszter szerint jövőre energiaár-támogatásra már csak 100 millió euró áll rendelkezésre, ami csakis a legjobban rászorulók célzott támogatását teszi majd lehetővé. Hogy ez milyen formában fog megtörténni, azt ma még nem tudjuk, de a gazdasági minisztérium ígéri, hogy hamarosan bemutatja a támogatási mechanizmust.

Ami a jövő évi energiaárakat illeti, a jó hír az, hogy továbbra is érvényben van a szlovák kormány és a Szlovák Villamosművek kötött memorandum, ami befagyasztotta a lakossági árakat. Az Árszabályozási Hivatal igazgatója szerint ennek köszönhetően a villamos energia lakossági ára jövőre is stabil marad, a legrosszabb esetben is csak két-három százalékos árnövekedés várható. Igaz, hogy ehhez szükség lesz az Európai Bizottság beleegyezésére is, de ennek megszerzése várhatóan nem okoz majd gondot.

Vannak viszont rossz hírek is, melyek elsősorban a földgáz lakossági árát érintik. Itt az ártámogatás megszűnése azt jelenti, hogy a jövő évi lakossági földgázárak ismét a nagykereskedelmi piaci árból kerülnek majd kiszámításra. A földgáz nagykereskedelmi ára ugyan csökkent a számításokra használt referenciaidőszakban, de így is körülbelül 25 százalékkal magasabb, mint az idei lakossági ár. Ehhez még hozzájönnek a földgázszállítás megnövekedett költségei, és nem szabad elfeledni a földgáz hozzáadottérték-adókulcsának növekedését sem, mely januártól 3 százalékponttal növekszik majd. Az Árszabályozási Hivatal számításai szerint ez a fölgázzal fűtő háztartások számára januártól havi 38 eurós árnövekedést is jelenthet.

Az új év sok családnak pénzügyi traumát okoz majd, ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint a magasabb gázárakhoz hozzájön a magasabb hozzáadottérték-adó növekedése által gerjesztett infláció és a gyerekek után járó adókedvezmény megnyirbálása. Mivel ez alááshatja a kormánykoalíció pártjainak a támogatottságát, nem tartom teljesen kizártnak, hogy a lakossági gázárak támogatása nagyobb szabású lesz, mint azt ma a kormány hivatalosan tervezi. A probléma az, hogy az állam nem rendelkezik pontos adatokkal arról, hogy konkrétan melyik háztartásoknak van szükségük a célzott ártámogatásra. Ha ez könnyű lenne, akkor a Fico-kormány már az idén sem folytatta volna az előző kormányok által bevezetett általános energiatámogatási rendszert. A kormánynak valamit azonban mindenképpen lépnie kell, mert a tavalyi választási kampányban a kormánypártok alacsonyabb energiaárakat ígértek, nem magasabbakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?