Makarenkói módszer

Hallgatni arany, de szépen csillogna az ezüst is. Valahol érthető, hogy a Koalíciós Tanács be nem fejezett tárgyalása után a pártok vezetőinek nem volt kedvük nyilatkozni arról, hogyan látják, mi is történt az elmúlt hét végén, miért fuccsoltak be a kormánypárti államfőjelöltek. Kocsmaasztaloknál, munkahelyeken, baráti társaságokban egész héten másról nem szólt a társalgás, csak arról, hogy mi történhetett. Ezért is várta a választó, hogy kap némi magyarázatot azoktól, akik őt képviselik. De egyelőre nem kapott. ĺgy kénytelenek vagyunk beérni a saját gondolatainkkal, meg a haverokéival. És türelmesen várni. Csak nehogy későn jöjjön a magyarázat, amikor már senkit nem fog érdekelni, csak a keserű szájíz marad meg mindenkiben, ha eszébe jut 2004. április harmadika.

De fogadjuk el, hogy a koalíció pácban van, eddigi tarka létének legnagyobb válságát éli. Lehet, a fiúk sem tudják, mi van. Ezért most, ténykedésük során először jól meggondolják, mit mondjanak. Nem a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak, nem a Rostában nyiszálják selyemszállal egymás torkát. Biztosan – a miniszterelnök szavaival élve – „államférfiúi megfontoltsággal” beszélik meg a történteket. A csend néha tényleg többet mond, mint a fölösleges szavak.

De van jó hír is: helyenként a makarenkói módszerek hatásosabbak, mint a nyegle biztatás, a rosszkor jött simogatás; időben kapta a pofont a koalíció, s csak látszólag lényeges dologban jött a maflás, mert az igazán komoly történések négyévente ismétlődnek, s minden bizonnyal most is így lesz, mert a népszavazás is befuccsolt. Félidőben egy edzői dorgálás, egy-két jónak tűnő taktikai csere mindig jól jön, hogy életet leheljen a csapatba.

Én még mindig inkább elfogadom, hogy a gyenge államfőt Vladimír Mečiarnak vagy Ivan Gašparovičnak hívják, minthogy a miniszterelnököt Robert Ficónak vagy Vladimír Mečiarnak.