Nyelvek európai napja 2024

nyelvek európai napja Dunaszerdahely

A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola minden évben egész napos rendezvénysorozattal ünnepli meg a nyelvek európai napját, amelynek fókuszában a nyelvi sokszínűség és az idegen nyelvek elsajátításának fontossága áll.

Az idei esemény is az iskolában tanított négy nyelv (magyar, szlovák, angol, német) köré épült, és a célja az volt, hogy a diákok kreatív és élményszerű formában kapcsolódjanak különböző kultúrákhoz.

Az osztályok nemzetközi standoknál prezentálták az egyes nemzetek sajátos jegyeit, bemutatva gasztronómiai, történelmi és egyéb különlegességeiket, továbbá egy-egy előre kisorsolt országról készítettek plakátokat, amelyeken egyéni módon jelenítették meg az adott állam jellemzőit.

A program második harmadában izgalmas nyelvi feladatokban mérhették össze tudásukat és gyorsaságukat, valamint problémamegoldó képességük is hangsúlyos szerepet kapott. A kihívások között szerepelt keresztrejtvényfejtés, puzzle-összeállítás, szókereső és logikai fejtörők, amelyek nemcsak az anyanyelvi és idegen nyelvi készségeiket fejlesztették, hanem a csapatmunka révén a szociális kompetenciáikat is.

A program további részében a diákok közösen megnéztek egy angol nyelvű filmet, majd különböző kérdésekre kellett válaszolniuk. A feladat célja az volt, hogy felmérje a tanulók figyelmét és megértési képességeit, különösen az apró részletekre való koncentrálást és az idegen nyelv pontos értését.

ujszo

Az esemény zárásaként egy interaktív könyvbemutatóra került sor, amely Bogyó Noémi #nápolyi #történetek című frissen megjelent kötetéhez kapcsolódott. A szerző mesélt a városban megélt kalandjairól, az olasz életérzésről, a digitális nomádságról, valamint az iskolában oktatott szakmákhoz köthető regényrészleteket olvasott fel. A bemutatott fotóknak és videóknak köszönhetően a hallgatóság szinte ott érezhette magát Nápoly nyüzsgő utcáin, miközben az előadó személyes történetein keresztül inspirálóan mesélt arról, hogyan válthatók valóra a bakancslistás álmok.

Az egész napos rendezvény nemcsak szórakoztató és élményszerű programokat kínált, hanem jelentős mértékben hozzájárult a diákok nyelvi és kulturális tudatosságának gazdagításához, valamint társas készségeik fejlesztéséhez is.  (-kl-)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?