Kirándulás Keszthelytől Szigliget váráig, majd Lili bárónő érkezett Ógyallára

2
Komárom/Ógyalla |

Ógyallán találkoztak legutóbb a Megbecsültek Társaságának tagjai, s együtt tekintették meg a Pesti Művész Színház Lili bárónő című operettjét. Az alkalom kapcsán Bugár Gergellyel, a komáromi régió koordinátorával beszélgettünk a szervezői munkáról.

Bugár Gergely 1,5 évvel ezelőtt kezdte a koordinátori munkát a több mint tíz évvel ezelőtt, Forró Krisztián által alapított Megbecsültek Társaságánál, ami a galántai és a vágsellyei régióban tevékenykedett először, lehetőséget nyújtva a kikapcsolódásra, utazásra és a szórakozásra az időseknek. 

„Többezres tagság gyűlt össze a galántai és a vágsellyei régióban, s bizony igény mutatkozott más régiókból, hogy csatlakozzanak az általunk szervezett programokra”

 – nyitotta a beszélgetést Bugár Gergely, hozzátéve, hogy Komárom és Érsekújvár környéke nyugdíjasai számára Galánta már elég távol van, így tavaly lehetősége nyílt csatlakozni a csapathoz, hogy a távolabb eső régiókban kezdje meg a munkát és a szervezést.

„Összefogom a komáromi régió programszervezését. Felvettem a kapcsolatot a helyi nyugdíjasszervezetekkel, szépkorúak közösségével és az egészségkárosodottak szervezetével is. Tavaly májusban egy – mondhatni – roadshow keretében mutattuk be a régióban mindazt, amit nyújtani tudunk” – részletezte. 

Közel 1200-an csatlakoztak tagként a közösségbe az elmúlt egy év során.

 „Mi a tagokkal állandó kapcsolatban vagyunk, s invitáljuk őket a különböző rendezvényeinkre. Tavaly már megvalósítottunk egy tihanyi és egy pannonhalmi utat, jártunk Székesfehérváron, Várpalotán, illetve a Csárdáskirálynő című előadást is elhoztuk Ógyallára” – mondta.

Idén is több kiránduláson vehettek részt az érdeklődők, Prágában háromnapos úton vehettek részt, nyáron pedig Ópusztaszerre, illetve Balatonfüredre is indultak kirándulók, de Bécsbe is látogatást tettek.

 „Néhány rendezvényünk közös szervezés volt más régiókkal, például a balatonfüredi útra a galántai, a vágsellyei és a dunaszerdahelyi régiók is csatlakoztak, négy busszal indultunk útnak. A november eleji szentendrei utunkra pedig már öt busz megtelt és sokan vannak még a várólistán” – mesélte Bugár Gergely.

2

Arra a kérdésünkre, miszerint mely rendezvények iránt érdeklődik leginkább az idősebb korosztály, elmondta, nem tud különbséget tenni színházi előadás és kirándulás között.

 „A korban fiatalabb nyugdíjasoknak, akik most kezdik megélni aktív nyugdíjas éveiket, fontosabb a terepen töltött idő, az hogy menjenek és kiránduljanak. Az idősebbeknél, vagy az egészségügyi problémákkal küzdőknél nem feltétlenül az utazás a vonzóbb, hanem inkább a fürdőzés, a wellness, illetve a színházzal kapcsolatos programok az érdekesebbek” – részletezte.

A személyes találkozók során felmérték, hogy a közösségnek mire van igénye a régióban

„Önök mit szeretnének látni, hova szeretnének menni? Ezzel a kérdéssel indítottuk, s ennek megfelelően raktuk össze a 2024-es, illetve a jövő évi programtervet is” – tette hozzá.

Szerkesztőségünk kíváncsi volt, hogy miként is kommunikálnak az idősebb generációval. A koordinátor elmondta, hogy számára nagyon nagy segítséget nyújtott a nyugdíjas-egyesület egykori helyi elnöke, akinek kapcsolatai révén az egész komáromi régióban sikerült közösségeket megszólítani. 

„Rajta keresztül sikerült elindulnom, rengeteg elérhetőséget kaptam tőle, illetve helyi közösségszervezőkkel sikerült felvennem a kapcsolatot. Így jutottak és jutnak el a hírek az érintettekhez” 

– mondta, majd hozzátette, hogy talán ez a legnagyobb kihívás a munkafolyamatban, a kommunikációs csatornák kiépítése.

 „Kihívás az, hogy hogyan tudjuk megszólítani azokat, akiket még nem sikerült. A szervezéssel kapcsolatban inkább »a hála« érzése van bennem, mintsem kihívásként vagy teherként élem meg. A megvalósult rendezvények után mindenkor olyan pozitív visszacsatolást kapunk, ami leírhatatlan. Elég csak belegondolni, hogy két barát, akik valamikor együtt dolgoztak, vagy egy iskolába jártak, de végül elszakadtak egymástól, teljesen más régióban élnek, de a rendezvényeinken rendszeresen találkoznak. Hálás szívvel tudok erre gondolni, megható és szép pillanatok ezek a találkozások. És néha még szerelmek is szövődnek” – mondta lapunknak. 

A szervezéssel kapcsolatban még kiemelte, hogy a programtervek előkészítése során figyelembe veszik a különböző régiók programigényét, az egyházi és az állami ünnepeket, illetve az egyéb nagyszülői teendőket is szem előtt tartják, mint például az iskolai szünidők, amikor a nagyszülők leginkább az unokáikkal töltenék az idejüket.

A kedvelt, ismétlődő programok közül a koordinátor kiemelte a Szent István-bazilika látogatásával egybe kötött Országház-látogatást Budapesten, mely a legnagyobb érdeklődésre tartott számot: tavaly nyáron két autóbusszal indultak útnak, idén pedig már három autóbusszal mentek a magyar fővárosba. Az év végén pedig megszervezik a komáromi régióban az első Szépkorúak bálját is Érsekújvárban, a Csemadok-házban, ami a galántai mintájára szerveződik, amelyet már 7. alkalommal tartanak a Galántai Városi Művelődési Központban október közepén. A Megbecsültek Társasága legközelebbi egynapos kirándulásán Tatát és Oroszlányt veszi célba a közösség október közepén. 2025 első felében ismét egy szentendrei útra készülnek, ahol a skanzen novemberi fesztiválprogramja helyett a város kerül a középpontba, illetve tervben van több külföldi program is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?