Lebegtet az MKP

Szombatig világosnak és véglegesnek tűnt a Magyar Koalíciós Pártja vezetőségének álláspontja a jövő áprilisban sorra kerülő szlovákiai elnökválasztással kapcsolatban. Bugár Béla elnök többször is rámutatott arra, amit mindannyian érzékelünk. Hogy a szlovák polgárok egy részének még mindig vannak előítéletei a magyarokkal szemben. Ezért sem érett ez a társadalom arra, hogy magyar, vagy pedig az MKP által jelölt személyt válasszon meg államfőnek. Aki kételkedne ebben a megállapításban, az gondoljon a megyei önkormányzati választások előtt történtekre. Arra, hogy a szlovák kereszténydemokraták sugallatára a pozsonyi törvényhozás többsége – a házszabályt is megszegve – megszavazta azt, hogy a megyei önkormányzat elnökét kétfordulós rendszerben válasszák meg. Nehogy már magyar kerüljön ebbe a tisztségbe. Mindezek után meglepő, hogy az MKP az Országos Tanács szombati döntése alapján megpróbál saját államfőjelöltet állítani.

Többen Bugár Bélát nevezték meg és állítólag nyomban próbálták győzködni is őt, hogy mondjon igent a felkérésre. Azzal érveltek, hogy a pártelnök hosszú hónapok óta a legnépszerűbb hazai politikusok közé tartozik. Vagyis sok szlovák polgár is rokonszenvezik vele. Sok igazság van abban az okfejtésben is, amely szerint azért kell a Magyar Koalíció Pártjának saját jelöltet állítani, mert a szlovák indulók között – különböző okok miatt – jelenleg egy sincs, akit jó szívvel lehetne támogatni. Mindezek az érvek kétségkívül sokat nyomnak a latban. De nem eleget. Érdemes elolvasni a szlovák lapok honlapjait, vajon miként reagáltak olvasóik az OT bejelentésére. Természetesen nem reprezentatív az ő álláspontjuk, de jól jellemzi az említett közhangulatot és társadalmi állapotot. Bugárnak van kellő politikai érzéke, amelyet akkor is igazolt, amikor tavaly nem szállt ringbe a házelnöki posztért, holott ez a tisztség mindenképpen a második legerősebb kormánypártnak járt volna. Cserébe több fontos posztot csikart ki a párt vezetősége.

A pártelnök most is azonnal jelezte: semmiképpen sem jelölteti magát. Meggyőződésem szerint jól döntött. Semmi értelme ugyanis időt, energiát pazarolni legfeljebb jelképes értékű ügyre. Nem látom különösebb jelentőségét az Országos Tanács lebegtetős taktikájának, netán a magyar politikai izmokat fitogtató mutatványának sem. Mert itt és most csak két út tűnik járhatónak. Az egyik, hogy olyan szlovák közéleti személyiséget nyernek meg a jelöltségre, akinek a döntése gesztus a szlovákiai magyarok felé, egyúttal pedig a szlovák–magyar sorsközösség vállalásának a jelképe is lenne. Ennél reálisabb alternatíva a demokratikus értékrendet képviselő, továbbá a felvidéki magyarság szellemi és anyagi gyarapodását is szívügyének tartó szlovák jelölt támogatása.

Mielőtt bárki legyintene, ne feledje, hogy január végéig beszállhat a politikai ringbe ilyen személy is. Pótcselekvések helyett ezért inkább azt kellene számba venni, hogy a támogatás fejében mik lennének az elvárásaink vele szemben.