Különös párosítás

Tegnap távozott posztjáról az 1999 óta országló köztársasági elnök, Rudolf Schuster, az utazó államfő. Helyét párttársának, Ivan Gašparovičnak adta át.

Tegnap távozott posztjáról az 1999 óta országló köztársasági elnök, Rudolf Schuster, az utazó államfő. Helyét párttársának, Ivan Gašparovičnak adta át. Igaz, a Comenius Egyetem egykori rektorhelyettese, a büntetőjog docense lapunknak azt mondta, mindössze fél évet töltött a negyvenegy évig egyedüli pártban, mely elődjét oly magasra, egészen a központi bizottságba repítette. Schuster a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság vezetőjének székéből a forradalom utáni Szlovák Nemzeti Tanács elnöki székébe, majd a kanadai nagykövetség élére került. 1999-ben pedig némi polgármesterkedés után a kormánykoalíció köztársaságielnök-jelöltjeként beköltözhetett a Grassalkovich-palotába. Abban, hogy ő lett az elnöki palota lakója, nem kis része volt a szlovákiai magyaroknak. A választás második fordulójában, mikor Vladimír Mečiarral, az akkori ügyeletes rosszal mérte össze erejét, a fegyelmezett magyar szavazók egyértelműen őt választották. A déli járások nagy többségében nyolcvan százalék feletti volt a részvétel, a Dunaszerdahelyi járásban a szavazásra jogosultak 96,8 százaléka adta rá a voksát. Ez országos rekord. Nem vagyok feltétlenül meggyőződve arról, hogy a leköszönő államfő kellően hálás lett volna ezért. – Nem írtam alá egyetlen olyan törvényt sem, amely a magyarok ellen irányult volna, magyarellenes lépéseim sem voltak – mondta a legutóbbi elnökválasztási kampány hajrájában. Ezt kéne megköszönnünk, elnök úr?

Hogy az utódtól, Ivan Gašparovičtól mit várhatunk mi, szlovákiai magyarok, eddigi nyilatkozatai valamelyest egyértelművé tették. „Nemzetien gondolkodom, szociálisan érzek.” Ez volt a tegnap óta hivatalban levő, a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt támogatását is bíró államfő kampányszlogenje. Vajon Gašparovič nemzeti gondolkodása hogyan fog viszonyulni kisebbségünkhöz? Az ország első embere szerint „miénk az egyik legjobb kisebbségpolitika”, és úgy gondolja, hogy a nem szlovák nemzetiségű állampolgárok nem követnek el mindent, hogy elsajátítsák az államnyelvet. A Selye János Egyetemre fordított költségvetési forrásokat pedig szerinte jobban is fel lehetett volna használni. Az új köztársasági elnök ünnepi beszédében nem tett említést a szlovákiai magyarokról. Mindössze a szónoklat végén kérte a tömegtájékoztató eszközöket és a nemzeti kisebbségek képviselőit, hogy lelki egységben építsék az országot. Tömegtájékoztató eszközök és kisebbségek – különös párosítás, ebben a formában még nem hangzott el Szlovákiában, hivatalban levő köztársasági elnök szájából.

Gašparovič – ami a gesztusokat illeti – egyelőre rosszul halad a szlovákiai magyarság szíve felé vezető úton. Pedig voksainkat ő sem nélkülözte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?