Konszenzus híján

A köztársasági elnök ideiglenes jelleggel megvétózta, így hathetes késéssel, de végre Magyarországon is életbe lép valami, ami első, de legkésőbb második ránézésre egészségügyi reformra emlékeztet. Csehország megcsinálja, Lengyelország még elszántabb piacpártisággal megcsinálja, a szlovákokról most ne is beszéljünk – közel húsz évvel a rendszerváltás után nálunk is bejöhet a magántőke az egészségügybe (még ha csak kisebbségi tulajdonosként is).

Sólyom László egyik legkomolyabb kifogása a törvény ellen az volt, hogy rohamtempóban készült, sem a társadalomnak, sem a róla szavazó képviselőknek nem volt módjuk megismerni, a döntést nem előzte meg politikai-szakmai konszenzuskeresés, márpedig ilyen horderejű reformot csak valamiféle össztársadalmi bizalommal lehet keresztülvinni. Ebben nyilvánvalóan igaza van, bár nagyon nem világos, milyen lehetett volna az az egészségbiztosítási elképzelés, milyen lehetett volna az a kormányzati kommunikáció, amely segít megteremteni ezt a bizonyos konszenzust. Egy ennél „szoftabb”, kevesebb magántőkét beengedő verziót nem lett volna értelme keresztülvinni, egy „hardcore” privatizáló elképzelés pedig képzelhetjük, mekkora össznépi szimpátiát váltott volna ki.

Bármennyire fontos és hasznos is, hogy valamiféle minimális konszenzus létrejöjjön a pártok között az alapvető reformcélokról, azért ne fogadjuk el kritikátlanul, hogy egy céljaival és vízióival tisztában levő kormánynak folyamatos „társadalmi egyeztetések”, „kerekasztalok”, vég nélküli „szakmai fórumok” elé kellene vinnie elképzeléseit. Tudni kell dönteni, lásd még leadership. A reformokat megtorpedózni szándékozó orvosi, szakszervezeti, civil stb. lobbik az időhúzásra játszanak, a folyamatos „párbeszéd” hatására felpuhulnak a már eddig is puha célok, egyre több bizottság egyre több külső szempontot visz a projektbe, míg a végén saját anyja sem ismer rá a reformra. A csehek 70 százaléka is tart a reformoktól, mégsem hallottam Topolánektől, hogy bocs, akkor mindent vissza.

Kettős csapdában van az a kormány, amely mindenkinek eleget akar tenni: a széles körű bizalomteremtés céljával egyeztetne és konzultálna, ugyanakkor előbb-utóbb döntenie is kell. Egy olyan társadalmi-szakmai közegben, amelynek hangadói egyelőre nem a racionális vita, hanem a populizmus és a nettó antikapitalizmus talaján állnak. A magyarok között jelenleg egyetlen konszenzus képzelhető el az egészségbiztosítás területén: az egész csak annyira változzon, hogy minden ugyanúgy maradjon.

A szerző a hírszerző.hu vezető szerkesztője