Alain Delon, az angyalarcú botrányhős

A hírt gyermekei jelentették be vasárnap a francia AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményben. A következőt írták: „Alain Fabien, Anouchka, Anthony, valamint (kutyája) Loubo mérhetetlen szomorúsággal jelentik be édesapjuk távozását. Békésen hunyt el douchyi házában, három gyermeke és családja körében. A család arra kéri önöket, hogy tartsák tiszteletben a magánéletét a gyász e rendkívül fájdalmas pillanatában.”

Gyermekei egyébként hónapok óta heves vitában álltak egymással apjuk gyógykezelését illetően, aki 2019-ben szélütést kapott, és azóta egészsége gyorsan romlott. Idén egy francia bíróság gyámság alá helyezte őt a megfelelő orvosi ellátása érdekében, amit később kiterjesztettek a pénzügyeire is.

Alain Delon 1935. november 8-án született. Az iskolában rossz tanuló volt, ezért – vagy önszántából, vagy hentes édesapja parancsára, erről megoszlanak a források – jelentkezett a hadseregbe. Az ötvenes években az akkor még Indokínának hívott dél-ázsiai területen szolgált, de a saját maga által terjesztett legenda szerint a többéves szolgálatból legalább egyet fogságban töltött, büntetésként a különböző kihágásaiért. Miután leszerelt, Párizsban dolgozott pincérként és portásként. Élete gyökeresen megváltozott, amikor megismerkedett Yves Allégret rendezővel, aki egy mellékszerepet adott a rendkívül jóképű fiatalembernek 1957-es Amikor az asszony összezavarodik című filmjében. Delon azonnal népes női rajongótáborra tett szert. Néhány felejthető vígjátékot követően 1958-ban forgatott először együtt a szintén kezdő Jean-Paul Belmondóval a Légy szép, és tartsd a szád! című filmben.

Nemzetközi sztárrá az 1960-ban készült Ragyogó napfény című krimi tette őt, amelyben az angyali külső mögött lakozó ördögi lélek megformálásával bizonyította, hogy nemcsak sármos férfi, de tehetséges színész is. Az évtizedek alatt mintegy száz filmet forgatott, köztük olyan legendás alkotásokban szerepelt, mint a neorealizmus atyjának tartott Luchino Visconti rendezte Rocco és fivérei, A párduc, amelyért Golden Globe-díjra jelölték, Antonioni Napfogyatkozása, valamint a Klein úr, amelyet legkedvesebb filmjének tartott. Bűnügyi történetekben is bizonyította tehetségét (A zsaru szava, Ne ébreszd fel az alvó zsarut!), és kalandfilmekben is remekelt (A fekete tulipán, Kalandorok, Zorro).

Élete nagy vágya volt, hogy befusson Hollywoodban, ám ez végül nem igazán sikerült neki. Szerepelt ugyan Shirley Maclaine oldalán A sárga Rolls-Royce-ban (1964), Ann-Margret mellett az Egyszer egy tolvaj című filmben (1965), de erős akcentusa miatt gyakran más nemzetiségű karaktereket játszott, mint amilyen valójában volt.

Filmszerepei mellett botrányaival is folyamatosan foglalkoztatta a sajtót, még 2019-ben is.  Ült börtönben engedély nélküli fegyvertartásért, vádolták maffiakapcsolatokkal, a hatvanas évek végén testőre titokzatos halála sötét hátterű politikai bűnügy középpontjába állította. Nyilatkozataival is sokszor kiverte a biztosítékot, 2013-ban például egy interjúban elmondta, hogy támogatja az akkor még Nemzeti Front néven futó, a Le Pen család által vezetett szélsőjobboldali pártot. „A Le Pen apja-lánya csapat évekig harcolt, de magányosan. Most végre nincsenek egyedül, mögöttük állnak a franciák is. És ez eljut Genfig is, és ez nagyon fontos. Ott is elegük van az embereknek.” Delon még Indokínában találkozott az idősebb Le Pennel.Szintén határozott véleménye volt a melegek örökbefogadási lehetőségeiről, 2015-ben azt mondta, hogy „nehezére esik egy olyan megterhelő korszakban élni, amiben trivializáljuk azt, ami természetellenes”. Három évvel később azt is bevallotta, hogy élete során kiosztott pár pofont nőknek. Emiatt jogvédők tüntettek Cannes-ban, amikor 2019-ben Delon életműdíjat kapott, és Salma Hayek visszamondta a meghívást a filmfesztiválra. A díjátadón azonban olyan remek köszönőbeszédet rögtönzött, hogy visszanyerte a közönség szeretetét. Egyebek mellett ezt mondta: „Amikor visszajöttem Indokínából, nem tudtam, hogy mit akarok csinálni. Ha nem találkoztam volna azokkal a nőkkel, akikkel találkoztam, már rég meghaltam volna. A nők azok, akik nem tudom, miért, de szerettek engem, akik rábeszéltek erre a hivatásra, akik azt akarták, hogy ezt csináljam, és akik harcoltak azért, hogy csináljam is.“

Csupán egyszer nősült, 1964 és 1969 között Nathalie Barthélemy volt a felesége. Élete szerelmének azonban mindig is Romy Schneidert tartotta, akivel négy évig tartott a viszonyuk, ám eközben fia született egy német énekesnőtől, Nicótól.

1999-ben bejelentette, hogy nem forgat többé, fogadalmát azonban nem tartotta be, több tévéfilmben és krimiben szerepelt. 2018-ban még vállalkozott volna egy utolsó filmre, amelyben Juliette Binoche lett volna a partnere, de ez a covid-korlátozások miatt már nem készülhetett el.