Hazai szerző regénye olyan párkapcsolatot rekonstruál, amelyben kényelmetlenül magunkra ismerhetünk

„Olyan vagyok, mint egy szilánkosra tört tükör” – írja egy ponton a főszereplő, de a kijelentés találóan jellemzi a történetmesélés módját is. Az olvasó szilánkokat, mozaikdarabkákat szedeget, majd rakosgat egymás mellé, hogy lassan összálljon egy házasság történetének nagy és meglehetősen bonyolult képe. 

Vagy akár így is mondhatnánk: mintha egy jókora hagymáról hántanánk le a rétegeket szépen, komótosan. Mintha minden egyes rövid fejezetben ugyanazt a történetet olvasnánk újra és újra, csak éppen minden egyes alkalommal egy-egy árnyalattal gazdagabban tárja elénk a történéseket a szöveg – mi pedig lépésről lépésre haladunk előre a történetben. Kívülről, a hagyma első rétegénél még nem sejtjük azt, mit találunk belül, mi lesz a lényeg. De mi van középen, van-e egyáltalán olyan rétege a hagymának, amelyről már nem hántható le további rész?

Hazai szerző első kötetét tarthatjuk a kezünkben. Tóth Andrea 22 évet élt Szegeden, majd hazatért, jelenleg a rimaszombati járásban él. A reménytől egy sarokra a Womanpress gondozásában jelent meg. A kiadó előszeretettel karol fel pályakezdő női szerzőket, és ez a könyv ismét arról tanúskodik, hogy a jó szeme van az ígéretes szerzők felismeréséhez.

A történet egy meg nem nevezett lány és fiú kapcsolatát meséli el. S bár eleinte úgy tűnhet, hogy a narrátor kívülálló szemszögéből ismerkedünk a két karakterrel, egyfajta biztonságos távolságból, a történet előre haladásával egyre világosabbá válik, hogy a női szemszög dominál. Valójában a női szereplő gondolatfolyama ez, aki magához beszél. Emlékezik, rekonstruálja a múltat, a kötet utolsó harmadában pedig egyre gyakrabban szólal meg a saját hangján, egyes szám első személyben. Ehhez a koncepcióhoz illeszkedik a szöveg szerkezete: az elbeszélés nem lineárisan halad előre az időbeli történésekben, hanem vissza-vissza ugrik a múltban, hogy annak mindig egy másfajta részletét nagyítsa ki – mint amikor az emlékeinket elevenítjük fel.

A harmincas évei végén járó nő a házassága febomlásához vezető utat, és azon keresztül önmagát próbálja megérteni, miközben a szövegben gyülemlő feszültség egyre fokozódik. 

Az olvasónak eleinte, a hagyma első rétegeinek lerántásánál még úgy tűnhet, hogy a generációra jellemző kapuzárási pánikról van itt szó, a meg nem élt vágyak, álmok elvesztése feletti fájdalom lecsapódásáról. Ahogy azonban tovább és tovább hámozunk, sokkal több tör a felszínre, mi pedig rájövünk, hogy a főszereplőt gyerekkori traumák, sérülések és öröklött viselkedési minták kötik gúzsba. 

A szereplőket végig lánykét és fiúként, illetve az egymáshoz fűződő kapcsolatuk révén, feleségként és férjként nevezi a szerző – a nevek hiánya szintén egyfajta univerzalitás-érzetet kelt, hiszen feleség és férj bárki lehet. 

A modell bárkire passzolhat, ez a kapcsolat akár a tőszomszédságunkban is játszódhatna. Vagy netán a saját kapcsolatunkra is ráillik a minta? 

Ezt ez egyetemesség-érzetet az itt-ott felbukkanó idézetek is növelik. A szerző többek között a népszerű izraeli történész, Yuval Noah Harari bestselleréből idéz (Sapiens: Az emberiség rövid története). Ezzel azt az érzetet kelti, hogy az egyén viselkedése a társadalmi viselkedésmintákkal egyenlő. Az egyén tehát nem annyira egyedi jellemzői révén válik érdekessé ebben a kötetben, mintsem azzal, hogy valamilyen mértékben determinálva kapja az életét, hiszen az öröklött viselkedésmintáktól nem képes szabadulni. 

A reménytől egy sarokra legfontosabb kérdése, hogy mit jelent nőnek lenni mai társadalomunkban. Nos mit is jelent? Elsősorban lemondást a saját álmainkról, helyette szerepek magunkra vételét: „Csak a dühöt érezte a végére, hogy miért kell neki egy személyben mindennek lennie, pénzkereső, pályaelhagyó, hálátlan gyermek, áruló testvér, feleség, pótanya, terapeuta, házvezetőnő, örökké elégedetlen mindennel, nem kedves, inkább gonosz, aki bármiért robban, valaki, aki mindenáron kerüli a közelséget, hogyan lett belőle ez a belülről szanaszét darabolódott láthatatlan ember”. 

A kötet lényegi kérdése tehát nem más, minthogy képes-e a nő – legyen bármilyen művelt, rendelkezzen akár három diplomával és doktori címmel, utazzon és sportoljon – arra, hogy ne semmisüljön meg a rengeteg szerep terhe alatt. 

Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódhatnak meg bennünk ahogyan haladunk előre a könyvben. Ami először egy szerelmi sztorinak tűnik, abból egy bukott házasság története kerekedik ki, csak hogy végül rájöjjünk: a dilemma, amely főszereplőnket a történet megírására sarkallja, nem más, mint hogy képes-e önmagán túllépni. Megengedheti-e magának az újrakezdést? Hogyan képes kezelni a bűntudatot egy olyan nő, akit egész életében az öröklött viselkedésminták irányítottak, melyek azt diktálják, hogy ő felelős a férj, a házasság és a család boldogságáért?

Tóth Andrea. A reménytől egy sarokra. Womanpress Kiadó, 2025.