Kísérletező naccságák

Különböző élethelyzetben lévők más-más módon reagáltak Anna Záborská parlamenti képviselő (KDH) kísérletének hírére. Akikről vizsgálódásának szólnia kellett volna, sehogy se reagáltak. A szlovákiai népességnek az a 11 százaléka, amely személyenként és havonta 4500 koronából próbál megélni, legfeljebb másodkézből értesült a kereszténydemokrata hölgy experimentumáról. Azoktól, akik havi költségvetéséből még futja a televízió előfizetésére, netán még egy-egy napilapra is. Pani Záborská elhatározta, hogy kipróbálja, egy hónapig hogyan lehet létminimumból megélni.

Történelmének több mint 100 éve folyamán a munkásmozgalom sok baklövést elkövetett, de abban semmiképpen nem tévedett, hogy a szegénységet, a nyomort jótékonykodással lehetetlen leküzdeni. A baloldal az alamizsnálkodást ráhagyta a jól nevelt úriasszonyokra és a kövér papokra; a vele rokonszenvező értelmiségiek társadalomtudományi apparátusának köszönhetően bebizonyította: a munkavállalók és a rászorulók számára csak intézményesítve alakíthatóak ki elviselhető életkörülmények.

Jellemző, hogy Németországban a 2. világháború után Adenauer konzervatívjai is rájöttek ugyanerre. A német kereszténydemokraták a negyvenes és az ötvenes évek fordulóján hatalmat gyakorolva ismerték fel az intézményesített szociális ellátás jelentőségét. Tehát nem jólét közepette, hanem a háborút követő újjáépítés nehéz időszakában fogalmazták meg a szociális piacgazdaság alapelveit.

Odajutottunk, hogy az élet sűrűjébe lépéssel kacérkodó honanya kipróbálja, hogyan élnek a váraljaiak. Alpári és semmit nem bizonyító érvelés lenne, ha most arra hivatkoznék, hogy a képviselői fizetés milyen sokszorosa a 4500-nak. Ami Záborská experimentumát égbe kiáltóvá teszi, az elsősorban a szemforgató naivság, ahogy elsumákolja a leglényegesebbet: a 30 nap leteltével sem az ő eredeti anyagi viszonyai, sem a létminimumból tengődők életkörülményei nem változnak meg.

Még csak annyit se mond végkövetkeztetésként, hogy: ez így nem folytatódhat. Annyi, persze, megtörténhet, hogy egyrészt a parlament néhány hónap múlva törvénybe iktatja a képviselői javadalmak valorizálását, másrészt a Kaník-Mikloš duó a szociális költségvetésben a legszegényebbek kárára ismét talál lefaragnivalót, és ezt a parlament meg is szavazza. ĺgy a lét és nemlét mezsgyéjén élők részaránya nem 11 százalék lesz, hanem 11,5 százalék.

Egy törvényhozó kirándulást tett a szegénységbe. És mondjuk ki, még csak nem is annak legmélyebb bugyrába. Ez a kirándulás nem annyira a keresztényi együttérzést bizonyítja, hanem inkább azt, hogy politikai elitünk az ájtatosmanó jótékonykodásnak is csak egy kezdetleges változatát műveli. Arra emlékeztet, amikor gyerekkoromban (1938-1939) az iskolában csukamájolajjal gyötörtek bennünket. Úgy egynegyedünk korgó gyomorral érkezett, és rosszul lett, amikor evőkanállal beadták azt a förtelmet, amely (már elfelejtettem, milyen) vitamint tartalmaz.

A csukamájolaj adományozója nem tudta, hogy az éhségtől ájuldozó Józsik és Pistik a vitaminkészítménynél jobban vágytak egy karaj zsíros kenyérre.

Jellemző, hogy a törvényhozó hölgy saját bőrén próbálta ki, hogyan tengődik a létminimumból élő. Más posztkommunista naccságákhoz és uracsokhoz hasonlóan rühellt közelebbről is meggyőződni a szegényszag mibenlétéről.