Karcsúsodó cseh sereg

Egynegyedére csökkent a cseh haderő személyi állománya másfél évtizeddel megalakulása után. Jelentősen karcsúbb lett a hadsereg műszaki felszerelése is. Az egykori szovjet fegyverzetet mára nagyrészt nyugati fegyverek váltották fel. Néhány éve megszűnt a sorkatonaság, s ma a hadsereget teljes egészében hivatásos katonák és alkalmazottak alkotják.

A cseh hadsereg 1993 elején alakult meg, miután a szövetségi csehszlovák állam kettéválása után létrejött az önálló Csehország, illetve Szlovákia.

Csehszlovákiai megszűnése után mindkét utódállam hadseregének egyik legnagyobb problémája az volt, hogy szinte kizárólag szovjet haditechnikával rendelkezett. A kitűzött cél eléréséhez – amit a NATO-hoz való csatlakozás jelentett – ennek lecserélésére, valamint a fegyverzet átfogó korszerűsítésére volt szükség.

A 90-es évek közepén a cseh hadseregnek 2315 harckocsija volt. Közülük a legismertebb a páncélozott kerekes OT–64 típusú, csehszlovák gyártmányú harckocsi volt, amelyet a volt szocialista országok hadseregei is széles körben használtak. Jelenleg a cseh hadseregnek már csak 515 kerekes, illetve lánctalpas harckocsija van.

A tervek szerint a fegyverzetet 2007/08 folyamán 199 darab osztrák gyártmányú Pandur harckocsival kellett volna felfrissíteni. A több mint 20 milliárd koronás üzletet azonban a cseh védelmi minisztérium december elején felmondta, mert az amerikai tulajdonban levő osztrák Steyr cég nem volt képes időre szállítani, és a páncélosok műszaki paraméterei sem feleltek meg a szerződésben rögzítetteknek. A cseh kormány döntése ellenére a felek újabb tárgyalásokat kezdtek, s nem kizárt, hogy végül mégis megegyeznek.

A kimutatásból kitűnik, hogy az elmúlt másfél évtizedben hatodára csökkent a hadsereg vadászgépeinek száma. Ennek a fegyverkategóriának a pillérét ma a svéd Jas–39 Gripen vadászgépek alkotják, amelyekből tíz évre 14 darabot vett bérbe a cseh hadsereg. A Gripeneket két éve állították hadrendbe. Rajtuk kívül a hadseregnek még MiG–21 típusú orosz vadászgépei és L–159 típusú, a hangsebességnél lassabb cseh gyártmányú harci repülőgépei vannak. Az 1993-as helyzethez képest a hadseregnél csak a helikopterek száma növekedett mérsékelten: 36-ról 42-re.

Szembetűnő és alapvető változás, hogy a katonaság személyi állománya 100 ezerről 25 ezerre csökkent. Országszerte több tucatnyi helyőrséget és laktanyát szüntettek meg. Ez a haderőreform eddigi szakaszának az eredménye. Ugyancsak alapvető különbség, hogy míg a kilencvenes évek elején a hivatásos katonák csak a személyi állomány kisebbik részét alkották, ma Csehországnak már teljes egészében hivatásos hadserege van, s a sorkatonaságot három éve megszüntették.

Csehország – Magyarországgal és Lengyelországgal együtt – 1999 márciusa óta a NATO tagja, ami természetesen sok mindenben a hadsereg szerepét is meghatározza.

A külföldi békefenntartó miszsziókban jelenleg mintegy ezer cseh katona szolgál. Ezeknek a fele Koszovóban, 228 fő Afganisztánban, 99 Irakban, négyen pedig Bosznia-Hercegovinában teljesítenek szolgálatot.

A most alakuló európai, úgynevezett battlegroup egységekben mintegy 1500 cseh katona teljesít szolgálatot. A védelmi tárca tájékoztatása szerint ez a cseh egység –- mintegy 300 szlovák katonával kiegészülve – 2009-ben teljesíti első bevetését várhatóan Afrikában, mégpedig Kongóban vagy Csádban.

A cseh hadsereg számokban*

1993 2007

Harckocsi 2315 515

Vadászgép 227 38

Helikopter 36 42

Létszám 100 000 25 000

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?