Kampányfinis útjelzőkkel

Igen sokan komoly várakozással tekintenek a megmérettetés elé, bár az előrejelzések szerint vasárnap a szavazásra jogosultak mindössze negyven százaléka járul az urnákhoz (mintegy hárommilliónyian), hiszen mindenki számára világos, hogy a tényleges döntés a második fordulóra marad. Szimbolikus állásfoglalás lesz ez: Szerbia határozottan elindul az Európai Unió felé, vagy vállal egyfajta – szinte mindenkivel szembeforduló – különutas elszigeteltséget, az orosz befolyás erősödésével. Ebben a játszmában nem kis tétel Koszovó sorsa; a déli tartomány leválásának traumája hosszú ideig nyomasztja a közéletet. Mellesleg, Kertész Imre jellemzi egy helyen a világrendet „a gonosz köznapi varázsaként”, s ha e tétel igaz, akkor azonnal megjegyzendő, hogy a „kis szerbiai világ?rendből” korántsem távozott a korábbi, erőszakos háborúkat kiváltó politika szelleme, az inkább – miután az őszinte szembenézésre nem volt erő – továbbra is jelenlevő valóság, ködös nemzetieskedő „varázs?ként”, utólagos igazolásként. A szerb társadalomban ezeket a dilemmákat a 2000 októberében bekövetkezett „fordulat” után sem sikerült tisztázni, ezzel magyarázható a háborús bűnösök rejtegetése, a NATO iránti ellenszenv dédelgetése, az orosz?pártiság megizmosodása. Csak így értelmezhető, miért befolyásos politikus továbbra is a „szalon?nacionalista” Vojiszlav Kostunica kormányfő, aki jellemző módon a mostani választásokon nem a demokrata blokk jelöltjét, Tadicsot támogatja, hanem közvetlen koalíciós partnereként az alpári viselkedéséről ismert Velimir Ilicset indíttatta. A második fordulóban Kostunicának is döntenie kell, melyik oldalra áll. Mindez kormányválsághoz is vezethetne, ám a koszovói „vészhelyzet” miatt valószí?nűbb?nek tűnik a kabinet maradása. A hivatalos Belgrád közben „makrancos hölgy”-ként nem tette lehetővé, hogy a vasárnapi választáson az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából is érkezzenek megfigyelők, kéretve magát feltételeket támaszt az uniós csatlakozás folyamatában, mindezt megkoronázandó a szerb pravoszláv pátriárka a minap átkozta el mindazon montenegróiakat, akik hajlandók lesznek elismerni Koszovó függetlenségét.

A kilenc induló jelölt között ott szerepel Pásztor István is, a Magyar Koalíció színeiben. A rendszerváltás óta Szerbiában először fordul elő, hogy a köztársasági elnöki posztot egy magyar is megcélozza. A kezdeményezést a szerb politikai elit egy része egyfajta egzotikumként fogta fel, a másik része pedig alig leplezett megütközéssel és gyanakvással. Pásztor négy magyar párt (VMSZ, VMDK, VMDP, MPSZ) egyeztetett programjával lépett fel, a tizenkét pontos dokumentum pedig világosan szorgalmazza például az euroatlanti integrációt, a háborús bűnökkel vádolt személyek kiadatását, a koszovói helyzet békés rendezését, a hivatásos hadsereg létrehozatalát (a sorkatonai szolgálat megszüntetését), a közigazgatási határok megváltoztatását, Vajdaság tartomány és a helyi önkormányzatok hatáskörének bővítését és a magyar autonómiatörekvések valóra váltását. Az öthetes kampánykörút során hetvennél több településen (Belgrádban is, nagy médiafigyelem közepette) ismertetett program a vajdasági magyarok körében osztatlan rokonszenvre talált, ezen túlmenően mindenütt elsősorban a magyar pártok összefogását üdvözölték. Egyeznünk kell azzal a megállapítással, hogy „az utóbbi napokban a lakossági fórumok hangulatát a történelmi VMDK indulásakor a 90-es évek elején megtartott összejövetelek önfeledt közösségi megnyilatkozásaihoz lehet csak hasonlítani”. Ugyanakkor szinte mindenki arra kíváncsi, egyszeri „össze?borulásról” van szó, vagy valóban tartós együtt?működésről. Az 1956-ban született, jogi egyetemet végzett Pásztor István (tartományi privatizációs titkár, a VMSZ elnöke) erről így fogalmazott: „Eljutottunk odáig, hogy létrejött egy vajdasági magyar nemzeti akarat, egy egység, amiről azt gondoltuk, hogy már nem hozható össze. Azért fontos ez, mert az elkövetkező hónapokra, évekre meghatározza teljesítőképességünket, potenciáljain?kat”. Nos, egyér?tel?műen az itteni magyarok politikai befolyásának megerősítése a cél. Mint emlékezetes, pontosan egy évvel ezelőtt a szerbiai parlamenti választásokon a magyar pártok két táborra szakadva, külön indultak – az akkori kudarcból azóta tanultak. A májusban esedékes helyhatósági választásokon pedig az ismételt együttes fellépés révén néhány magyar körzet bizonyára máris visszaszerezhető lesz. A Magyar Koalíció ezúttal mintegy nyolcvanezer szavazatra számíthat (hozzávetőlegesen 280 000 magyar él a Vajdaságban), amely nem is annyira szám?szerűségével, mint inkább az adott nemzetiség közösségi akaratának megnyilvánulásaként lehet jelentős.