Izompóló

<p>Soha nem értettem, mire jó a bokszmeccsek előtti szembesítés, amikor a küzdő felek (na jó, a sportolók) izmaikat megfeszítve 30 centiméter távolságról bámulnak egymás képébe. Ha meglátom a szemében a félelmet, már tudom, hogy legyőzöm &ndash; mondta egyszer az ellenfeleiről Vlagyimir Klicsko ukrán nehézsúlyú bokszoló. Aztán egyszer jól kiütötték őt is.</p>

Mindez arról jutott eszembe, hogy az USA és a NATO nemsokára közös katonai erődemonstrációt tart. Harci járművekkel Észtországból vonulnak a többi balti államon és Lengyelországon át Németországba, közben pedig megállnak néhány településen, hogy biztosítsák a helyieket arról: a NATO kész megvédeni a térséget egy esetleges orosz agressziótól.

Jelzés ez kelet felé, hogy a NATO erős és egységes, mondta Boguslaw Pecek, a lengyel védelmi miniszter tanácsadója. Meg azt is mondta, hogy kötelezően behívnak több száz tartalékos lengyel katonát, hogy harckészségüket teszteljék. Ez így eddig érthető. De aztán Pecek úr hozzátette, hogy a tartalékosok „tesztelésének” semmi köze a jelenlegi ukrán helyzethez. Hát ez nagyon érdekes. Hét éve nem hívtak be tartalékosokat, most pedig azt állítják, hogy nem az orosz–ukrán válság szövődményei miatt hívják be őket. Akkor vajon miért? Talán a közelgő húsvéti ünnepek miatt?

Kicsit anakronisztikusan hat ez a katonai erődemonstráció is. Önkényuralmi rendszereket kifigurázó vígjátékokban szoktak hasonló masírozásokat tartani, meg persze az önkényuralmi rendszerekben, akár napjainkban is. Megmutatják, mijük van. Aztán pedig, ha arra kerül a sor, vagy pofára esnek, vagy nem. Persze ez is része a katonai folklórnak. De míg a régmúltban az ellenséges sereg látványa vagy egy erős szövetséges hasonló demonstrációja képes volt eldönteni egy-egy csatát, manapság már azoknak a fegyvereknek van a legnagyobb szavuk, amelyeket birtoklójuk nem mutogat, hanem titkol. Persze ezzel kapcsolatban is nyugodtak lehetünk: az oroszok és az amerikaiak valószínűleg már pontosan feltérképezték egymás fegyverzetét, műholdakkal, kémekkel és így tovább. Szóval ez az egész erődemonstráció olyan, mint amikor a fiúk nyáron felhúzzák az izompólót, majd kislattyognak a strandra barnulni. Megmutatják, mijük van.

Azt sem igazán hiszem el, hogy a harckocsikonvoj által érintett települések lakóira ez az egész nyugtatólag hatna. Én inkább aggódni kezdenék, ha a faluban biciklizve megállítana néhány állig felfegyverzett katona, és barátságosan közölnék, hogy megvédenek, ha a nemzetközi helyzet azt kívánná. Szóval inkább ne vonulgassanak, főleg ne mifelénk. Úgyis eléggé tönkre van az aszfalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?