Mit tettél volna Mike helyében?

Mike Pence

Négy év alatt lehet, hogy már kicsit megkoptak az emlékeink, de Mike Pence volt Trump alelnöke, akinek a döntésén múlott 2021. január 6-án, hogy a saját elnökének félig kimondott akarata ellenére elismeri-e, hogy Trump elvesztette az elnökválasztást. Trump ekkor már online hergelte a tömeget, amely a Kapitólium felé indult. A baráti média pedig különösen hangolt az erőszakra. 

A hatalomátadás menetéhez a Kongresszusban jóvá kell hagyni az elektori szavazatokat, amely egy formális szertartás elvileg, a gyakorlatban az USA több mint 200 éves történetében először brutális éles politikai kérdéssé vált 2021-re. 

Trumpék ugyanis azzal álltak elő a 2020. novemberi elnökválasztást követően, hogy a demokraták ellopták a választást. A valóságban minden per, amelyet ő, a republikánusok vagy a támogatók indítottak ez ügyben, évek alatt elbukott. Számos influenszer elképesztő kártérítéseket fizetett azoknak a cégeknek, akiket megvádoltak, hogy közreműködtek a csalásban. Ez volt az a pár hónap, amíg Trump a Fehér Házból telefonált vadul, hogy „találjanak neki szavazatokat”. Nem találtak. Még a sajátjai sem. Még a saját igazságügyi minisztere sem talált olyan kihágást, amely kétségbe vonta volna a választás eredményét. 

Mindez nem zavarta a trumpi narratívagyárat. 

Azóta is a republikánus szavazók szolid többsége elhiszi, hogy ellopta Biden a választást – mivel annyiszor elismételték ezt a legkülönbözőbb jobboldali körök. A trumpi hűségeskü egyik pontja lett, hogy valaki nyilvánosan kiáll- e ez ügyben Trump mellett. 

J. D. Vance alelnökjelölt ennek a kiállásnak a mintapéldája. 

A kedd este a két alelnökjelölt közt tartott vitán nem a moderátor, hanem Harris jelöltje, a minnesotai kormányzó, Tim Walz tette fel a kérdést Vance-nek, hogy vajon hogy döntene, amikor egy Pence-szerű pillanat áll elő: a lojalitás és Trump vezérelné, vagy képes lenne a főnökének ellentmondani és a hivatali esküjének megfelelően az amerikai alkotmányt szolgálni, megvédeni a választók döntését, ha kell, magától az elnöktől?

Na erre nem adott választ Vance. Kétszer is elugrott a kérdés elől, és az elől is, hogy majd elismerik-e a vereséget 2024-ben, ha véletlenül úgy alakul. 

Az ilyen dolgok azok, ami miatt aggódhatunk, mert ha szolgalelkűek vesznek körbe hatalmasokat, abból sose jön ki semmi jó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?