Az adventi időszak elvileg a lelki készülődésről szól(t). A kapitalizmus ezt régóta igyekszik átvenni, fogyasztásra ösztönözve mindenkit, karácsonyi vásártól a plázákig, online kedvezményekig. Ez a piaci ösztön a klímaváltozás megtapasztalása közben egyre látványosabban és világosabban káros.

Egy meglepő hasonlóságot találhatunk a gyereknevelésben és a nemzetközi kapcsolatok természetében. Az országok egymás közt ugyanúgy a szavahihetőségért küzdenek, mint a gyereket nevelő szülők.

Az Egyesült Államok politikai elitje is alig bír a Facebookkal, vagy éppen az űrbe igyekvő Jeff Bezosszal, az Amazon tulajdonosával. A világ többi része pedig elképesztően ki van szolgáltatva, a digitális koncentráció e néhány amerikai és kínai cégnél messze meghaladja az európai kapacitásokat.

Kitartóan kúsznak felfelé az élelmiszerárak és drágul az energia – ami a legnagyobb gond, hogy egyiket sem egyetlen esemény okozza, hanem több dolog együttes hatása. Mindezt a klímaváltozás majd tovább fokozza: a fő élelmiszer-termelő vidékeken, a világ különböző, egymástól távoli pontjain akár egyszerre következhet be komoly katasztrófa, aszály vagy éppen árvíz, hogy a közel-keleti és észak-afrikai térséget sújtó sáskajárásról ne is beszéljünk.

Olyan időket élünk, amikor a sok kicsi kifejezetten sokra megy. Negatív értelemben. Olyan válságok érnek el bennünket, amelyeknél nem tudunk egy-egy nagy kiváltó okra rámutatni, hanem a Covid és a klímaváltozás mellett összeérnek és egymásra hatnak.

Dominique Strauss-Kahn nevét tíz éve tanulhattuk meg, annyiszor kellett leírni, hogy már csak DSK-nak rövidítették. Akkoriban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője volt Washingtonban. 2011-es botránya arról szólt, hogy nemi erőszakkal vádolta meg egy szobalány.

​​​​​​​Adott egy kerti parti. Sokan vannak. Köztük van az a szomszéd, aki átjön, néhányakat még áthív magához is, hogy kóstolják meg a saját pálinkáját (borát, whiskygyűjteményét). Néhányan irigykednek, mert már hallottak a szomszéd remek italairól és szívesen mentek volna.

A hétvégi német példa eléggé ijesztő mértékben mutatja, miről van szó – ahogy azt is, hogy mik a következményei egy generációs szakadéknak.

AUKUS. Szépen lassan ezt a betűszót is megszokjuk majd. Ez az új, hármas szövetség egy organikus folyamat eredménye, de nem gondoltuk volna, hogy Joe Biden ilyen hamar sikerrel nyélbe üti.

Az évértékelő beszédek dekódolása mindig kremlinológia. A hatalmi viszonyok kibogozása apró jelekből, mondatokból. Egy egyórás retorikai gyakorlatban nem sok problémát lehet megoldani, de egyáltalán nem mindegy, hogy miről esik szó. Ez kijelöli a prioritásokat és elküldi az üzeneteket.

Kié a kezdeményezés? – a háborúkhoz hasonlóan rengeteget számít ez a kommunikációs térben is, és érvényes a Budapest–Brüsszel viszonyra. Hiszen aki elsőként beszélhet, az tematizál. Ő határozza meg, hogy egyáltalán mi a kérdés, és hogyan csomagolja. Ezzel pedig csökkenthető a másik fél mozgástere, válaszlehetősége.

Mindenhol meg kell becsülni azokat, akik olyan ügyeket tárnak fel, melyeket a hatalmasok el akarnak rejteni.

Az Amerikai Egyesült Államok nem adta fel a világrend meghatározására való erős törekvését. A hegemón hatalom szerepét gyakran félreértik és redukálják egyfajta világcsendőri szerepre.

Hogy áll a szolidaritásunk azokkal, akik az Egyesült Államok egyik leggazdagabb államában, Kaliforniában szembesülnek életmódunk klimatikus hatásaival?

Ausztria hegyes vidékein is forró a nyár. Az Ibiza-ügy óta az egész világ érdeklődéssel követi, hogy a különböző osztrák politikusok hogyan ígérnek ki állami pénzeket és megbízásokat, befolyást és tendert az éppen aktuális pénzembereknek. Vagyis ami Oroszországban oligarcha, hazai vidéken földesúr, az német vidéken például a Wirecard cég igazgatója.