A V4-es közös nevező

 Ezúttal nem a Szlovákián belüli régiókról van szó, és nem is pusztán két, határ menti régiónak az együttműködéséről, hanem arról, hogy az EU-n és a NATO-n belüli országcsoportok – földrajzi régiók – hogyan tudnak közösen érdeket érvényesíteni. Ez különösen aktuális lett Magyar Péter színre lépésével, aki személyesen is zászlajára tűzte, hogy Budapestet visszahozza a régiós együttműködésekbe, élükön a visegrádi platformmal. Ez azért tűnik most látványosnak, mert előtte Orbánék nagyon elvitték a kooperációt pártközi irányba, tehát a romániai szélsőséges – s nem ritkán magyarellenes – AUR-ral szövetkeztek inkább, vagy éppen a szlovák pártpaletta jobbszélén álló pártoknak jártak ki támogatást Moszkvában, az osztrák FPÖ fontosabb lett, mint a néppárti ÖVP, és sorolhatnánk. 

A regionális platformok és intézmények lényege viszont éppen az, hogy nem pártalapon működnek, hanem kormányzati adminisztrációk közt, jobb esetben kevésbé átpolitizáltan, hiszen akkor a polarizációnak sem esnek áldozatul egyes projektek, ha valahol épp kormányváltás van. Így nézne ki az ideális világ. 

A régiónkban virágzanak az új kezdeményezések. 

A múlt heti gdanski ún. Eastern Flank Summit – vagyis a NATO keleti tagjainak különtalálkozója – célja az volt, hogy a frontországok közös politikai üzenetet küldjenek: az orosz fenyegetés nemcsak regionális, hanem összeurópai biztonsági kérdés. Ez nem egy új platform létrehozásáról szólt, hanem arról, hogy a keleti tagállamok nagyobb súlyt adjanak saját biztonsági prioritásaiknak az EU-ban és a NATO-ban. A találkozót Donald Tusk lengyel miniszterelnök rendezte meg. 

Amikor Visegrádról van szó, nehezebb a közös nevezőt megtalálni. A geopolitika a V4-eket a legtöbb kérdésben máshova sodorta: migrációs frontország Lengyelország (a belarusz provokációk miatt) és Magyarország (a balkáni útvonalon), míg a másik kettő nem tartozik ide, ezzel szemben gazdaságilag a csehek és lengyelek húztak el, az orosz agresszió ügyében szintén széles a V4-ek közt húzódó véleménykülönbség, hiába szomszédosak hárman is Ukrajnával, és Kína-ügyben is eltérnek az álláspontok: Prága nagyon kritikus, Budapest rendkívül pragmatikus. 

Bár a múlt heti gödöllői V4-csúcson Magyar Péter bedobta, hogy a V4 bővüljön: ezt ugyanakkor nem nagyon támogatták a többiek, vagyis annyiban maradtak, hogy majd tematikusan bevonnak országokat. 

Emellett szól, hogy Budapesten kívül a másik három ország számos egyéb regionális platformban lett aktív, amikor Orbánék miatt a visegrádi formáció kifújt. A szlavkovi hármak (osztrák–cseh–szlovák), a bukaresti kilencek, a lengyelek Három Tenger Kezdeményezése mind idetartozik. Varsó egyébként is új ligába lépett, már a Weimari Hármak (franciákkal és németekkel), illetve ezek kiegészített E5 formátuma (britekkel és olaszokkal az előző három) nagyon is fontos összeurópai érdekegyeztető felületek lettek. Itt látszik a 16 évnyi különutas szijjártita külpolitika ára: amíg az előző kormányzat Kínához és a MAGA-mozgalomhoz dörgölőzött Budapestről, az időközben kialakult új közép-európai platformokból kimaradt, és ezeket most nem akarják feladni a környékbeli fővárosokban azért, mert a V4 épp újra látszik a felszín felett. Tehát az új, ténylegesen működő formációk helyett egyelőre nem pártolnának át egy régihez, legfeljebb beépítik azt is a repertoárba. 

Az új magyar külpolitika feladata, hogy fel-, illetve visszaépítse az érdemi magyar jelenlétet a további regionális szerveződésekben, ne korlátozza magát a V4-re, hanem bekapcsolódjon a többiek mellé párhuzamosan a további intézményekbe és régiós párbeszédekbe.