Jöhet a 64 csapatos vb?
Eddig is érte kritika a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) a világbajnokság bővítése és a 48 csapatos formátum miatt, de lehet, az idei tényleg csak egy próbavébé lesz, és az újabb létszámemelés jelenthet megoldást.
A kritikusok az utolsó csoportkört megpróbáltatásként írták le, azzal ugyanis, hogy 12 csoportharmadik közül nyolc is továbbjutott, néhány válogatottnak kínszenvedés volt kivárni, mi lesz a sorsa.
Múlt csütörtök hajnalban a Dél-afrikai Köztársaság 1–0-ra legyőzte Dél-Koreát, ezzel története során először bejutott egy világbajnokság kieséses szakaszába. Amíg a dél-afrikaiak örömükben sírtak, addig a dél-koreai játékosok kissé bizonytalanul néztek körül, szemükben csalódottság, ugyanakkor zavartság is látszott.
Nem véletlenül, nem csupán a játékosok voltak értetlenek, ugyanis senki sem tudta pontosan, mit jelent ez az eredmény. Azzal ugyanis, hogy a torna elhúzódott, az ázsiaiak vasárnap, azaz három nappal később tudták meg, hogy számukra véget ért a torna, és nem fértek be a nyolc legjobb csoportharmadik közé.
A harmadik csoportkör mérkőzéseit még unalmasabbá tette az a változás, hogy a tabellán az egymás elleni eredmények elsőbbséget élveznek a gólkülönbséggel szemben, ami tovább korlátozta a lehetséges forgatókönyveket. A D csoportban például Ausztrália és Paraguay tudta, hogy a döntetlen valószínűleg elég lesz a továbbjutáshoz, akár a második, akár a harmadik helyen végeznek a felek. A mérkőzés végül egy unalmas 0–0-val ért véget.
A nemzetközi szövetség kisebb nyomás alatt áll, mert ezt a problémát valahogy orvosolnia kell. Két lehetőség lehetséges: a résztvevők számát 32-re csökkentik (ezt meg sem fontolja a FIFA a profit- és arcvesztés miatt), vagy éppen ellenkezőleg, 64-re duzzasztják a mezőnyt.
A forgatókönyv nem ördögtől való: Alejandro Dominguez, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) elnöke tavaly azt javasolta, ha már
a vb-k történetének 100. évfordulója alkalmából centenáriumi nyitómeccseket rendez három dél-amerikai ország, Argentína, Paraguay és Uruguay, akkor emeljék fel a létszámot. Ez azt jelentené, hogy valószínűleg mind a tíz dél-amerikai tagország helyet kapna, még az a Venezuela is, amely sohasem járt vb-n.
Tizenkét további résztvevővel 16 négycsapatos csoportot alakíthatnának ki, amelyekből a legjobb két csapat jutna tovább. Bár összességében több mérkőzés lenne, a terhelés változatlan maradna, minden csapat maximum nyolc mérkőzést játszana.
Ismerve Gianni Infantino elképesztő ötleteit és pénzhajhászását, meglepődnénk, ha nem lenne nyitott az ötletre.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.