A biztosító általában gondolkodik helyettünk a biztosítás megkötésekor, mert az alapcsomagok tartalmazzák a természeti katasztrófák okozta károk megtérítését (Shutterstock-felvétel)
Közepes, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön a görög szigetvilágot Karpatosztól délre – közölte az Athéni Egyetem földtani intézete.
A tájékoztatás szerint a földmozgás fészke 13 kilométerrel volt a tengerfenék alatt. A helyi sajtó arról számolt be, hogy a földrengést a turisták körében kedvelt Ródosz és Kréta szigetein is érezni lehetett.
Sérültekről, illetve nagyobb károkról károkról nem érkeztek beszámolók. Karpatosz-sziget polgármestere az ERTNews közszolgálati rádiónak nyilatkozva szintén megerősítette, hogy nem voltak nagyobb károk.
Karpatosztól délre ütköznek az afrikai és az európai kontinentális lemezek, a térségben ezért gyakoriak a földrengések.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.