A történelem legdrágább beruházásai százmilliárdokat emésztettek fel, miközben alapjaiban formálták a tudományt és az infrastruktúrát
A világ legköltségesebb gigaprojektjei - döbbenetes összegek
A történelem legnagyobb beruházásai nemcsak méretükkel, hanem elképesztő költségeikkel is rekordokat döntöttek.
A Nagy Hadronütköztető
A Nagy Hadronütköztető (LHC) Svájcban, Genf közelében található. A mintegy 27 kilométer hosszú kör alakú részecskegyorsító szupravezető mágnesekből és rendkívül összetett gyorsítórendszerből áll. Megépítése közel tíz évig tartott, a beruházás pedig több milliárd dollárba került. A berendezés segítségével a kutatók az univerzum legapróbb építőköveit vizsgálják, köztük a sokáig csak elméletben létező Higgs-bozont. Az LHC működéséhez körülbelül 120 megawatt villamos energia szükséges, ami egy kisebb város fogyasztásának felel meg. A projekt minden idők egyik legnagyobb nemzetközi tudományos együttműködése: több mint száz országból érkező kutatók és mérnökök dolgoznak rajta. Legnagyobb eredménye a Higgs-bozon létezésének igazolása volt, amelyet a tudósok már közel fél évszázaddal korábban megjósoltak.
James Webb űrteleszkóp
A James Webb űrteleszkópot 2021 végén állították pályára, hosszú évek fejlesztése után. A projekt teljes költsége meghaladta a 10 milliárd dollárt. A teleszkóp infravörös tartományban figyeli az univerzumot, így jóval messzebbre képes "visszanézni az időben", mint elődje, a Hubble. Ennek köszönhetően a kutatók az első galaxisokat, a csillagok születését, valamint távoli bolygók lehetséges életfeltételeit is vizsgálhatják. Bár a programot a NASA vezette, az Európai Űrügynökség (ESA) és a Kanadai Űrügynökség (CSA) is fontos szerepet vállalt benne. A projekt költségei az évek során jelentősen elszálltak. Eredetileg körülbelül egymilliárd dolláros büdzsével és 2010-es indulással számoltak, ám a technikai nehézségek és a folyamatos csúszások miatt végül jóval később és sokszoros költséggel valósult meg.
Az Abraj Al-Bait toronykomplexum
A szaúd-arábiai Mekkában található Abraj Al-Bait a világ egyik legnagyobb és legdrágább épületegyüttese. A hét toronyból álló komplexumban szállodák, bevásárlóközpontok, lakások és imatermek is helyet kaptak. Az épületegyüttes állami tulajdonban van, a Abdul-Aziz király alapítványához tartozik. Központi eleme a közel 600 méter magas Királyi Óratorony, amelynek hatalmas óraszámlapjai a világ legnagyobbjai közé tartoznak, és messziről is jól láthatók. Az építkezés 2004-ben kezdődött, a komplexumot pedig 2012-ben adták át. A becslések szerint a beruházás mintegy 15 milliárd dollárba került. A projekt ugyanakkor komoly vitákat váltott ki, mivel az építkezés miatt lebontották a 18. századi Ajjad-erődöt, amely az Oszmán Birodalom egyik jelentős műemléke volt.
A Csatorna-alagút
A La Manche csatorna alatt húzódó Eurotunnel három alagútból áll, amelyek Angliát kötik össze Franciaországgal. Az összesen mintegy 50 kilométer hosszú alagútrendszer a világ egyik leghosszabb tenger alatti vasúti összeköttetése. Az 1994-ben átadott beruházásnak köszönhetően állandó vasúti kapcsolat jött létre Nagy-Britannia és a kontinentális Európa között. Az építkezés során óriási mennyiségű acélt és betont használtak fel, miközben a mérnökök éveken át dolgoztak a tengerfenék alatt. Bár az eredeti költségbecslések jóval alacsonyabbak voltak, a végösszeg végül meghaladta a 9 milliárd angol fontot. Az egyik legfontosabb biztonsági megoldás a két vasúti alagút között kialakított szervizalagút, amely vészkijáratként is szolgál. Erre hamar szükség is volt: nem sokkal az átadás után tűz ütött ki az alagútban, az utasokat pedig ezen keresztül sikerült biztonságosan kimenekíteni.
A Big Dig projekt
A bostoni Big Dig, hivatalos nevén a Central Artery/Tunnel Project, azért indult, hogy enyhítse a város súlyos közlekedési problémáit. Boston egykor az Egyesült Államok egyik legzsúfoltabb városa volt, ezért a szakemberek több alagutat építettek a belváros alatt, ami óriási mérnöki kihívást jelentett. A projekt részeként két fő közúti alagút is elkészült. Bár az építkezés évekkel ezelőtt befejeződött, a Big Dig továbbra is minden idők egyik legdrágább autópálya-fejlesztése. A költségek messze túllépték az eredeti terveket, és a Massachusetts állam által kibocsátott kötvények visszafizetésével együtt a teljes kiadás várhatóan 2032-re meghaladja a 24 milliárd dollárt.
(pluska)
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.