Rekkenő hőség, lepusztult váróterem, pótlóbusz – riport a vasúti kalandjainkról

A nyári szünidő alatt kissé bonyolódik az élete azoknak, akik Komárom irányából vonattal utaznak be a fővárosba. Ahogy arról lapunk is beszámolt, július 1. és augusztus 31. között felújítási munkálatok zajlanak a Pozsony és Úszor közti szakaszon, ami teljes vágányzárt eredményez, így gyakorlatilag két hónapra teljesen megszűnik a vasúti közlekedés az említett vonalon. A szünidő alatt Úszor és Pozsony között pótlóbuszok szállítják az utasokat, amelyeket a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közleménye alapján teljes egészében a megszokott menetrendhez igazítanak.

További változás, hogy a Komárom irányából érkezőket a pótlóbuszok nem szállítják el a pozsonyi főpályaudvarra, az utasoknak legkésőbb az újvárosi (Nové Mesto) megállón le kell szállniuk, ahol kénytelenek igénybe venni a tömegközlekedés egyéb formáit.

Fontos szakasz a csallóközieknek

Az említett vonal egyébként egy rendkívül frekventált szakasznak számít, a Leo Express adatai szerint 2025-ben közel 2,9 millió utast szállítottak a Komárom–Pozsony vonalon. Úgy tűnik, hogy a gyakori balesetek ellenére a múlt évben kifejezetten nőtt az érdeklődés a vonatközlekedés iránt, mivel a vasúttársaság adatai alapján 27,4 százalékkal emelkedett az utasok száma.

Ez a szakasz kiemelten fontos a szlovákiai magyar közösség szempontjából is, hiszen olyan magyarlakta városokat érint, mint Komárom, Nagymegyer vagy éppen Dunaszerdahely, de ahogy a számok is mutatják, az említett városok vonzáskörzetében található települések lakói közül is sokan választják a vasúti közlekedést.

Úgy döntöttünk, a vágányzár első napján mi magunk is kipróbáljuk, hogyan lehet eljutni Komárom irányából a fővárosba. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak,

• mekkora fennakadásokra lehet számítani,
• felmerülnek-e problémák a pótlóbuszokra való átszállás során,
• illetve összességében milyen gyorsan lehet eljutni vonattal a fővárosba.

Így indultam útnak

Az utam Dunaszerdahelyen kezdődött. A 10:20-kor induló járatra esett a választásom, amelynek a menetrend alapján 11:39-kor kellene megérkeznie a végállomáshoz, vagyis az újvárosi megállóhoz.

A vasútállomáshoz nagyjából fél órával az indulás előtt érkeztem meg. A helyzetjelentéshez hozzátartozik, hogy július 1-én a délelőtti órákban továbbra is rekkenő hőség volt, a várva várt lehűlés Dunaszerdahelyen és környékén csak a késő délutáni, illetve az esti órákban érkezett meg. Délelőtt még mintegy 34–35 Celsius-fok uralkodott a városban.

A vasútállomás: a naiv elképzelések színhelye

Aki gyakran veszi igénybe a vasúti közlekedést a déli szakaszokon, az nyilván nem lepődik meg a vasútállomások állapotán, egy percre azonban mégiscsak időznék a témán. Dunaszerdahely városának hivatalos honlapja szerint a várost 1896-ban, vagyis pontosan 130 évvel ezelőtt kapcsolták rá a vasúti hálózatra, ekkor épült a vasútállomás is. Belépve az épületbe óhatatlanul is az az érzésem támadt, hogy az utóbbi 130 évben az objektum falain belül nem sok felújítás történt.

A régi falakat és a tisztaság hiányát némileg ellensúlyozza, hogy az éhségünket és a szomjunkat egy ételautomata segítségével enyhíthetjük, de a hőségérzeten ez mit sem változtat.

Nyilván naiv elképzelése lenne egy klimatizált vasútállomás gondolata, viszont az egyhetes kánikula után olyan hőség uralkodott az épületben, hogy a kinti 35 Celsius-fok elviselhetőbbnek bizonyult.

A mosdó állapotáról sem tudnék sok biztatót mondani: 50 centért cserébe használhatjuk, viszont a hőség ott is elviselhetetlen. Pozitívumként kiemelhetem, hogy legalább szappant és kéztörlőt találtam. 

De valóban annyira naiv elképzelés lenne egy modern vasútállomás? Egy nappal korábban autóbusszal utaztam Dunaszerdahelyre, ahol pár évvel ezelőtt újították fel a buszpályaudvart. Az épületben kedd délelőtt kellemes 24–25 Celsius-fok fogadott, a klímaberendezés hibátlanul működött. A mosdót szintén 50 centért lehet igénybe venni, amiért cserébe meglepő rend és tisztaság fogadja az utazókat.

Félreértés ne essék: ez nem kifejezetten a dunaszerdahelyi vasútállomással szembeni kritika. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb szlovákiai vasútállomás hasonló állapotban van.

Mindenesetre a vonatra várakozva, a saját izzadtságomban fürödve eljátszottam a gondolattal, hogy Szlovákiában egyszer talán majd a vasútállomásokat is felújítják, modernizálják vagy legalább olyan állapotba hozzák, hogy egy hőhullám esetén ki lehessen bírni az épületben.

A vonat: ami megmenti a helyzetet

Még mielőtt azzal gyanúsítanának a kedves olvasók, hogy esetleg bal lábbal keltem fel, és mindent csak negatív színben látok, kiemelném a legfontosabb pozitívumot: a vonatban uralkodó állapotok egyáltalán nem tükrözik az állomáson tapasztaltakat.

A 10:20-kor induló vonat már percekkel az indulás előtt megérkezett a kijelölt megállóhelyre. Ez azért is volt jó hír, mert nem kellett tovább várakozni a hőségben, a vonatban működött a klimatizáció. A járat percre pontosan indult (!), a szlovák vasútra általánosságban jellemző pár perces késés ezúttal elmaradt.

A kellemes hőmérséklet mellett szintén növelte a komfortérzetet, hogy a mosdót is tisztán találtuk. Mindenkinek azt javaslom, hogy ha teheti, a vasútállomás helyett inkább a vonat WC-jét használja.

A korábban említett adatokkal nem feltétlenül van összhangban a személyes tapasztalatunk, hiszen az indulás pillanatában rajtam és személyzet tagjain kívül mindössze öten tartózkodtak a vonaton. Ez tovább növelte a komfortérzetet, hiszen gyakorlatilag oda ülhettem le, ahová csak akartam, és a tömött vonatokra jellemző hangzavar is elmaradt. Nyilván ebben két tényező is szerepet játszott: a nyári szünet idején a diákok nem veszik igénybe a vasúti közlekedést, másrészt pedig nem is a csúcsidőben, vagyis a kora reggeli órákban utaztam.

A pótlóbusz: az elfogadható alternatíva

Szintén a pozitívumok közé sorolható az utasok megfelelő tájékoztatása. Aki esetleg a hírekből nem értesült a vágányzárról és a pótlóbuszok beiktatásáról, az sem maradt tudatlan, mert a ZSSK több csatornán keresztül is figyelmeztette az utasokat.

• Egyrészt tájékozódhattam a vonatok indulását összefoglaló digitális kijelzőről,
• másrészt pedig a hangosbemondó is figyelmeztetett arra, hogy a megszokott útvonalhoz képest változás lesz.
• Mindemellett érdeklődtem a kalauznál is: természetesen nem azért, mert nem tudtam, mire számítsak, inkább a hozzáállására voltam kíváncsi, és ebben sem csalódtam. Kedvesen és türelmesen elmagyarázta, hogyan zajlik az átszállás, milyen megállók vannak a pótlóbuszon, illetve hogyan juthatok el az újvárosi megállótól a főpályaudvarra.

A pótlóbuszra való átszállás szintén gördülékenyen zajlott: az úszori megállóhoz percre pontosan (!) érkeztünk, ahol az előkészített jármű már a parkolóban várta az utasokat. A buszra felszállva is kellemes hőmérséklet fogadott. A Leo Express láthatóan ügyel arra, hogy az utasok a rekkenő hőségben is elfogadható körülmények között utazhassanak.

A pótlóbusz útközben összeszedett néhány perc késést, de nem egetrengetőt: a menetrendhez képest 5 perccel később, 11:30-kor szálltam le a Klientske centrum nevű, utolsó előtti megállónál. Az utam ezt követően a belvárosba vezetett, amihez a városi tömegközlekedést vettem igénybe. Ez utóbbi szintén megérne egy misét, de arra majd talán a jövőben, egy másik cikkben térek ki.

A tanulság

Összefoglalva tehát elmondhatom, hogy a vonatra való várakozás ekkora hőségben rendkívül kimerítő, sőt, az idősek és a krónikus betegek számára kifejezetten veszélyes is lehet. A helyzeten nem segít a dunaszerdahelyi vasútállomás állapota, viszont szerencsés körülmény, hogy a buszpályaudvar gyakorlatilag néhány méterre található a vasútállomástól. Nekik mindenképpen azt javasolnám, hogy ha hozzám hasonlóan jóval korábban érkeznek az állomásra, inkább a buszpályaudvar épületében várakozzanak. A nyár még csak most kezdődik, ki tudja, hányszor szembesülünk majd még hasonló hőséggel.

Ha csak ebből az egyetlen útból indulnék ki, azt mondhatnám, hogy a vonatközlekedés kifejezetten megbízható és kényelmes: a vonat pontosan indult, a szerelvények hűtöttek és kényelmesek voltak, ülőhely is bőven akadt. Ebben nyilván nagy szerepet játszik a nyári szünet és a csúcsidő elkerülése.

A pótlóbuszra való átszállás is zökkenőmentesen zajlott, és a közel másfél órás menetidő alatt mindössze 5 perces késést szedtünk össze.

A korábbi vasúti tapasztalataim azonban korántsem ennyire biztatók, legyen szó akár a késésről, akár a zsúfoltságról vagy a szerelvények állapotáról. Cikkünk azonban kifejezetten Pozsony és Úszor közti vágányzárra koncentrált, amit a Leo Express a benyomásaink alapján a felújítás első napján sikeresen kezelt.