Elfogadta az izraeli parlament (kneszet) szerda este első olvasatban a Tóra tanulását Izrael egyik alapvető értékének nyilvánító alaptörvényt, amelynek célja, hogy megvédje a katonai szolgálatot megtagadó ultraortodoxokat a szankcióktól.
Elfogadta a Tóra tanulását alapvető értéknek nyilvánító alaptörvényt az izraeli parlament
A kneszet hosszú és heves plenáris vita után 63 igen és 53 nem szavazattal fogadta el első olvasatban a vitatott alaptörvény-javaslatot, amely ellen szavazott a kormánykoalíció négy képviselője is.
A törvény célja, hogy különleges jogállást biztosítson a jesivákban tanuló vallásos férfiaknak, és ezzel megvédje a katonai szolgálatot elkerülőket a jogi szankcióktól és a büntetőeljárásoktól. Mivel Izraelnek nincs egységes írott alkotmánya, az alaptörvények a legmagasabb jogi rangot képviselik.
A javaslatot a kneszet házbizottsága tárgyalja tovább, majd még két plenáris szavazáson kell átmennie ahhoz, hogy törvénnyé váljon. A koalíció azt tervezi, hogy még a kneszet feloszlása előtt elfogadtatja a jogszabályt.
Az izraeli törvények szerint a parlamentet a legkésőbb október 27-ig megtartandó választások előtt kilencven nappal fel kell oszlatni. Az ultraortodox pártok azért szorgalmazzák a törvényt, hogy a Tóra-tanulás jogi státuszának megerősítésével biztosítsák a jesivák hallgatóinak tömeges felmentését a katonai szolgálat alól. Egy másik törvényjavaslattal a szolgálatmegtagadók elleni büntetőjogi fellépést is meg kívánják akadályozni, ezt még nem tűzték a parlament napirendjére.
A jogszabályt ezen a héten három maratoni ülésen, gyorsított eljárásban tárgyalta a kneszet házbizottsága, noha ezt a kneszet jogi tanácsadói és a legfőbb ügyész is élesen ellenezte. Álláspontjuk szerint a javaslat súlyos alkotmányjogi kérdéseket vet fel. Bírálták a rendkívül felgyorsított jogalkotási eljárást, valamint azt is, hogy az alaptörvényt nem az alkotmányügyi, jogi és igazságügyi bizottság, hanem a házbizottság készítette elő.
A törvény annak a politikai megállapodásnak a része, amelyet Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ultraortodox pártok vezetőivel kötött. A kormányfő támogatja az alaptörvény elfogadását, cserébe az ultraortodox pártok támogatják a kormány igazságügyi reformjának további elemeit, az állami helyett politikai vizsgálóbizottság felállítását a 2023. október 7-i terrortámadás ügyében, valamint a választások időpontjával kapcsolatos koalíciós megállapodást.
A vitatott törvény kimondja, hogy „a Tóra tanulmányozása a zsidó nép örökségének és Izraelnek alapvető értéke”, célja pedig „a Tóra-tanulás alapvető állami értékként való elismerése annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsen más alapvető állami értékekkel szemben”. A törvény eredeti szövege még azt is tartalmazta, hogy a Tórát tanulók jogállása egyenrangú az izraeli hadseregben szolgálókéval, ezt a rendelkezést azonban a közfelháborodás nyomán törölték.
Az ellenzéki Egyenesség (Jásár) párt elnöke, Gadi Eizenkot szerint a törvény elfogadása „közvetlen támadás a nemzet gerince ellen”.
„A Tóra tanulása fontos érték Izraelben, de nem szolgálhat politikai ürügyként az ország védelmének feladására” – mondta.
Naftali Bennett, az ellenzéki Együtt (Bejáhád) párt vezetője kijelentette, hogy a következő kneszetben kezdeményezni fogja a törvény hatályon kívül helyezését.
„Ez a törvény el fog tűnni, de megmarad azoknak a szerencsétlen képviselőknek a szégyenbélyege, akik megszavazták. Az izraeli hadseregnek sürgősen húszezer katonára van szüksége, a Bibi-Deri-Szmotrics-koalíció pedig ismét azt üzente, hogy a politikai érdekek fontosabbak az ország biztonságánál” – mondta Bennett.
„Ez egy történelmi igazságtétel kezdete, valamint annak elismerése, hogy a Tóra a legmagasabb rendű érték Izraelben, és hogy a Tórát tanulók a vállukon hordozzák a zsidó nép szellemi fennmaradását” – üdvözölte a szavazás eredményét a keleti ultraortodoxokat tömörítő Sasz párt vezetője, Arije Deri.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.