A rendőrség cáfolta a szeredi csoportos verekedésről szóló híreket

szeredi városi rendőrség

Tévesen Szeredhez kötötték az alsószerdahelyi verekedést.

Szereden (Sereď) nem történt csoportos verekedés, a sajtóban és a közösségi médiában megjelent hírek egy, a közeli Alsószerdahelyen (Dolná Streda) történt incidenssel való összekeverésből erednek – tájékoztatott Ladislav Fabo, a szeredi városi rendőrség vezetője, amit Veronika Dachová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősített.

Fabo elmondta, hogy a szeredi városi rendőrség egy szabálytalan parkolás miatt vonult ki a helyszínre, ahol a járművezetők a felszólításnak eleget téve elhagyták a területet. Később ugyan érkezett bejelentés arról, hogy többen gyülekeznek a környéken, a járőrök azonban már nem találtak ott senkit.

A rendőrség szerint ezzel egy időben érkezett jelzés egy alsószerdahelyi csoportos verekedésről, amelynek összekeverése vezethetett a szeredi esetről szóló valótlan hírekhez. Fabo hangsúlyozta, hogy Szereden nem történt jogellenes cselekmény, ezt térfigyelő kamerák felvételei is alátámasztják.

Ondrej Kurbel polgármester közölte, hogy a rendőrség segítséget kért a szeredi városi rendőrségtől az alsószerdahelyi incidens kapcsán, ám a testület hatáskör hiányában nem intézkedhetett a város közigazgatási területén kívül. Egyúttal a közösségi médiában terjedő pontatlan információkra is figyelmeztetett.

A rendőrség az alsószerdahelyi ügyben garázdaság és testi sértés gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A nyomozás folyamatban van, ezért további részleteket egyelőre nem közöltek.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?