Bénes László Belgiumban folytatja

Bénes

A belga labdarúgó élvonalban szereplő KAA Gent csapatához igazolt Bénes László. A doborgazi származású játékos legutóbb a török Kayserisporban játszott, most pedig négyéves szerződést írt alá új állomáshelyén.

A szlovák válogatott középpályás 2024-ben igazolt Hamburgból az Union Berlinhez, ahol nem tudott alapemberré válni, így tavaly nyáron kölcsönbe a török élvonalba került. 

A Kayserisporban egyénileg jó szezont zárt, 32 bajnokin 7 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, a csapat viszont kiesett a másodosztályba.

Ezek után nem meglepő a váltás, és a belga bajnokság játékstílusa jó eséllyel feküdni fog a kreatív játékosnak. „László egy tapasztalt középpályás, akinek a munkamorálja is kiemelkedő. Kreativitást és minőséget hozhat a játékunk utolsó fázisába és tapasztalatával a fiatal futballistáinknak is segíthet” – nyilatkozta róla a Gent vezetőedzője, Rik De Mil.

A 28 éves, 42-szeres válogatott futballista új klubja az előző szezonban a bajnokság alapszakaszának 4. helyén végzett, majd megnyerte a Konferencialiga-indulásért folytatott rájátszást, így az új idényben is ott lesz a nemzetközi porondon. 

A Gent a Kl-selejtező második fordulójában kezd, ellenfele az ukrán LNZ Cserkaszi lesz.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?