Ján Slota ma egy Zsolna melletti, erdőkkel körülvett birtokon tölti a mindennapjait
Az SNS egykori elnöke, Ján Slota évekkel ezelőtt visszavonult a közélettől, és ma már nyugodt, visszahúzódó életet él.
Ján Slota ma már távol él a nyilvánosságtól. Miután a korrupciós ügyében indított büntetőeljárást megszüntették, nyugdíjas éveit egy Zsolna közelében fekvő, kiterjedt birtokon tölti.
Az SNS korábbi elnökének ügyében fontos bírósági döntés született: a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága megszüntette az ellene folyó büntetőeljárást a korrupciós ügyben, mivel a cselekmény elévült.
Slota azóta főként a Háromudvar községben, Zsolna közelében található birtokán tartózkodik, ahol az erdőkkel körülvett környezetben élvezi a nyugalmat és a magánéletet. A település önkormányzatán nem kívántak sokat elárulni róla. Kostolná Alíz polgármester elmondta:
Hivatalosan nincs a nevén semmilyen ingatlan a községben, ugyanakkor azt is megerősítette, hogy Slota valóban ott él. A polgármester legutóbb a Covid elleni oltáskor találkozott vele. A helyiek szerint a volt politikus ritkán mutatkozik. Talán egyszer vagy kétszer látták. A bevásárlást általában a nála jóval fiatalabb, szőke párja, Lucia intézi, vagy a sofőrje.
Slota birtokához egy erdőn át vezető út vezet. A hatalmas területen több lakóépület is áll, emellett saját teniszpálya, mesterséges tó és egy magánkápolna is helyet kapott. Az egész birtokot magas kerítés veszi körül, a területet pedig kamerarendszer figyeli. Az újságírók ugyan nem találták otthon a volt SNS-elnököt, a helyiek szerint azonban nem sokkal korábban tért haza Horvátországból:
"Otthon kellene lennie. Még a bírósági döntés előtt jött vissza Horvátországból"
– mondta egyikük.
Egy másik helybéli hozzátette:
"Hamarosan megint készül vissza. Már nagyon várja."
A Plus 7 Dní fotósainak végül sikerült lencsevégre kapniuk Slotát a helyi vendéglőben, ahová nemrég vásárolt szabadidő-autójával (SUV) érkezett partnerével együtt. Míg korábban a bírósági tárgyalásokon gyakran mankóval jelent meg, ezúttal láthatóan minden nehézség nélkül közlekedett. A helyiek elmondása szerint nagyjából két órával később megérkezett a sofőrje, aki hazavitte a birtokára.
A Plus 7 Dní szerint Ján Slota ma teljes visszavonultságban él: a Zsolna melletti, erdőkkel körülvett birtok kényelmét élvezi, és továbbra is rendszeresen ellátogat kedvenc úti céljára, Horvátországba.
(pluska)
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.