Biciklis terepszemle az épülő fesztiválon (Fotó: Somogyi Tibori
Egy hét múlva kezdődik a Pohoda fesztivál
Hét nappal a kezdés előtt már javában épül a fesztiválváros a trencséni repülőtéren, ahol jövő szerdán veszi kezdetét a 30. Pohoda fesztivál. Az újságírók ma biciklis helyszínbejáráson vehettek részt a fő szervező, Michal Kaščák vezetésével.
A Pohoda alapítója, aki egyébként Trencsénben nőtt fel, és aki a világ legjobb fesztiválhelyszínének tartja az ottani katonai repteret, büszkén tudatta az egybegyűltekkel, hogy idén nagyobbak lesznek a kempingek, több parkolóhelyet létesítenek, megnagyobbítják a fő színpad előtti teret, több vécé, zuhanyzó és gazdagabb gasztrozóna várja a látogatókat. A technikai fejlesztések mellett a látványra is nagyobb gondot fordítottak, installációk, szobrok, kortárs képzőművészek alkotásai láthatóak majd egy külön zónában.
Lesznek különböző workshopok, beszélgetések közéleti témákról, előadások (például a Szlovák Tudományos Akadémia és a Comenius Egyetem kutatói jóvoltából), irodalmi és sportprogramok – vagyis a nem zenei kínálatra is odafigyeltek. Azt szerették volna ugyanis, hogy – kis túlzással – a nap huszonnégy órájában folyamatosan történjen valami a fesztiválon. Jegyeket azonban már nem lehet kapni – a Pohoda három héttel a kezdés előtt teltházas lett, ami idén 33 000 látogatót jelent. Aki mégis kíváncsi az említett vizuális körítésre, illetve szeretné megtapasztalni a fesztiválhangulatot, az a The Cure koncertje köré szervezett nulladik napra, vagyis július 8-ra még vásárolhat jegyet.
Egyelőre szabad a pálya
Természetesen mindenki arra volt leginkább kíváncsi, hogy sikerült-e a szervezőknek megegyezniük a védelmi minisztériummal, illetve a helyszínen működő katonai repülőjavítóval a terület jövő évi bérléséről. (Ezt a konfliktust itt elemeztük részletesen). Nos, Michal Kaščák örömhírrel szolgálhatott: a reptér tulajdonosai rábólintottak a 2027-es fesztiválra. Vagyis jövőre nem kell új helyet keresniük, ráadásul a programba sem beszélnek bele a kormány képviselői, elhárult a szólásszabadság korlátozásának veszélye. A következő évről pedig majd jövőre kezdenek el ismét tárgyalnak az illetékesekkel.
Meglepő ínyencségek
A legnagyobb nevekről már sok szó esett nálunk is, és a fő szervező is úgy érezte, inkább néhány különlegességet emel ki a programból.
Peter Breiner szlovák zeneszerző például a 30. jubileum alkalmából „pohodásította“ a szlovák himnuszt és az Európai Unió himnuszát, mindkettőt a trencséni kamarazenekar adja elő a fesztiválon. Készült egy Pohoda-szvit is egy másik hazai komponista, Slavo Solovic jóvoltából, ennek első része szintén a kamarazenekar előadásában hangzik el, amelyhez „sztárvendégként” Jozef Lupták csellóművész csatlakozik. De a Szlovák Nemzeti Színház szimfónikus zenekarának tagjai is játszanak a fesztiválon, méghozzá Hildur Guðnadóttir társaságában. Az Oscar-díjas és Grammy-díjas izlandi zeneszerző és csellista olyan filmek zenéjét írta, mint a Joker, a Sicario vagy a nagy sikerű Csernobil minisorozat.
Nem nosztalgiabuli
A zenei program összeállításánál nem törekedtek nosztalgiázásra, vagyis a régi nagy neveket meghívni - egyedül a The Prodigy számít amolyan szülinapi ajándéknak, akik 2005-ben adtak emlékezetes koncertet a trencséni reptéren, szakadó esőben. Inkább a legújabb trendeket szeretnék követni, olyan kurrens sztárokat és feltörekvő előadókat hívtak meg a jubileumi fesztiválra, akiket fontosnak tartanak. A nemrég tragikus körülmények között elhunyt amerikai Oliver Tree emléke előtt pedig – a menedzsmenttel egyeztetve - egy speciális blokkal tisztelegnek abban az időben, amikor a koncertje lett volna.
A Pohoda eddigi harminc éve egyébként szép sikertörténet, amelyre a nemzetközi szakma is felfigyelt: tavaly ők kapták Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának díját. Túlélték a covidot, a gazdasági válságot, és remélhetőleg a mostani hazai kulturális válságot is sikerül átvészelniük. A szervezők mindenesetre optimisták, úgyhogy legyünk mi is azok...
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.