Az Empire State Building csúcsára felmászva tartotta a lánykérést egy jól ismert mászópáros

lanykeres

A New York-i Empire State Building csúcsára illegálisan felmászva tartotta meg a lánykérést egy jól ismert mászópáros szerdán, majd miután leértek, mindkettőjüket őrizetbe vették.

Az esetről szóló felvételek szerint az orosz származású Angela Nikolau és Ivan Beerkus – mindketten szabadmászó teljesítményeikről ismertek – New York második legmagasabb épületének csúcsán az antennára előzőleg kifeszítettek egy transzparenst, amelyen az az idézet volt olvasható, hogy „amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, akkor ismeri meg a világ a békét”.

A pár a lánykérésről és a gyűrűről szóló fotókat nem sokkal később a közösségi médiában is megosztotta, a megjelent képeken pedig az látszik, hogy a csaknem 450 méter magas ikonikus épület csúcsán a férfi fél térdre ereszkedve megkéri párja kezét.

New York város rendőrségének közleménye szerint a férfit és a nőt őrizetbe vették, a vádemelés tartalma egyelőre „megfontolás alatt van”. Az eset miatt a rendőrség nagy erőkkel vonult ki, részlegesen lezárta az épületet, és a környező utcákon forgalomkorlátozásról intézkedtek.

Az Empire State Building szóvivőjének közleménye jogosulatlan belépést említett az eset kapcsán, és hangsúlyozta, hogy az incidens sem az épület hivatalos kilátóközpontjának látogatóit, sem az irodák bérlőit nem veszélyeztette.

Azt, hogy a pár miként jutott az épület lezárt részére, és milyen körülmények között másztak fel a tetejére, a nyomozás hivatott kideríteni.

A két orosz mászó 2024-ben főszereplője volt a Netflix internetes médiaszolgáltató Skywalkers: A Love Story című dokumentumfilmjének.

Angela Nikolau és Ivan Beerkus New Yorkban él, és kifejezetten magas épületek megmászásával foglalkozik, amit „háztetőzésnek” (rooftopping) is neveznek.

A 33 éves Angela Nikolau cirkuszi artista szülők gyermekeként Moszkvában született és nőtt fel, a mászókarrierjét megelőzően tornász volt.

A 32 éves Ivan Beerkus szintén Moszkvában született, korábbi extrém mászóteljesítményei között volt a párizsi Eiffel-torony, a Moszkvai Állami Egyetem főépülete és a malajziai Merdeka 118, a világ második legmagasabb épületének megmászása.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?