Így változik a világ: a fiatalok már inkább alkoholmentes sört isznak

A fiatalok manapság már inkább alkoholmentes sört isznak

A legfrissebb felmérések alapján a Z generáció tagjai a társasági együttlétek alkalmával egyre inkább az alkoholmentes sört részesítik előnyben.

A Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Szövetsége (SZVPS), valamint a STEM/MARK ügynökség közös felméréséből kiderült, hogy a szlovákiai megkérdezettek több mint fele havonta legalább egyszer iszik alkoholmentes sört.

„Ez a trend leginkább a Z generáció tagjai körében figyelhető meg, akik egyre inkább az alkoholmentes sört választják a társasági együttlétekhez anélkül, hogy alkoholt fogyasztanának. A sör nemcsak azért népszerű minden generációban, mert természetes ital, hanem azért is, mert számos alternatívát kínál a fogyasztóknak”

– olvasható a sajtóközleményben, amelyet az SZVPS küldött lapunknak.

A felmérés egyúttal arra is rámutatott, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége pozitívan viszonyul a sörfogyasztáshoz, ugyanakkor az italról való ismeretek inkább megérzéseken, mintsem tényszerű tudáson alapulnak. Például minden negyedik válaszadó osztotta azt a tévhitet, hogy a sötétebb színű sör automatikusan magasabb alkoholtartalmat jelent.

Továbbá kevesen tudják, mi a sörhab valódi funkciója: az emberek közel 44 százaléka nem tudja, milyen szerepet tölt be, vagy csupán esztétikai elemnek tartja, holott valójában védőrétegként működik, amely megőrzi az ital aromáját és minőségét a pohárban

A felmérés szerint a férfiak 20,4 százaléka és a nők 13,5 százaléka gondolja úgy, hogy a sörhab kizárólag esztétikai funkciót lát el, ami arra utal, hogy a nők ezen a téren tájékozottabbak a férfiaknál.

A válaszadók 42 százaléka viszont helyesen tudta, hogy a sör erjesztett ital, így ugyanabba a kategóriába tartozik, mint kefir vagy a manapság népszerű kombucha. Ezeket az italokat az erjesztés folyamata köti össze. A lakosság közel fele tisztában van azzal is, hogy a sör négy alapanyagból – vízből, árpából, komlóból és élesztőből – készül, és éppen az élesztő felel a természetes erjedési folyamatért.

Vladimír Machalík, az SZVPS ügyvezető igazgatója kiemelte, a sörfőzés hagyománya Szlovákia területén mintegy 750 évre nyúlik vissza, és az adatok azt mutatják, hogy a szlovákok kifejezetten a sörkedvelő népek közé tartoznak. Az ismeretek terén viszont még mindig van mit behozni.

„Célunk, hogy a szlovákok ne csak fogyasszák a sört, hanem valóban meg is értsék, és értékelni tudják mindazt, ami gazdag történelméhez és hagyományos előállításához kapcsolódik”

– tette hozzá Machalík.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?