Postaháború a Csallóközben: konszolidáció vagy a kistelepülések ellehetetlenítése?

Shutterstock-posta
Nagyabony/Hodos/Csallóközkürt/Szap/Csiliznyárad/Kulcsod/Nagyszarva/Sárosfa |

Komoly feszültséget váltott ki a Szlovák Posta szolgáltatásainak átalakítása több településen. Miközben a faluvezetők és a regionális társulás felülről kényszerített, egyeztetés nélküli bezárásokról és kommunikációs válságról beszélnek, a vállalat a szokásos nyári üzemmódra és az indokolt hatékonyságnövelésre hivatkozik.

Vannak, akik aláírásgyűjtéssel, illetve egy hatékonyabbnak tűnő javaslattal: hat falu közös, Nagyszarva-központú összevonásával próbálnák menteni a helyzetet.

Csaknem tíz csallóközi település, Nagyabony, Hodos, Csallóközkürt, Szap, Csiliznyárad, Kulcsod, Nagyszarva, Sárosfa biztosan érintett a helyi postakirendeltség ideiglenes bezárásában, osztotta meg lapunkkal Balódi László, aki a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnökeke, illetve Hodos polgármestere is egyben. E társulás 87 települést és mintegy 180 ezer lakost képvisel, ami szerinte már önmagában indokolná, hogy a Szlovák Posta stratégiai partnerként kezelje őket. Ehhez képest a régióban pattanásig feszült a helyzet: a polgármesterek szerint a postahálózat átalakítása nem együttműködésen alapul, hanem egy „felülről leosztott”, kommunikáció nélkül született döntéseken.

Visszautasítják a vádakat

Megkérdeztük a Szlovák Postát a kialakult helyzettel kapcsolatban, a kommunikációs osztály határozottan visszautasítja a tájékoztatás nélküli intézkedések vádját. Állásfoglalásuk szerint a déli régiókat is érintő jelenlegi lépések a fizikai postafiókok hagyományos nyári üzemmódjának részei. Mivel a nyár a legkevésbé leterhelt időszak, a postai dolgozók országszerte ekkor veszik ki szabadságukat. Emiatt egyes kirendeltségek módosított nyitvatartással működnek, mások ideiglenesen szünetelnek, a kapacitásokat pedig a nagyobb forgalmú egységek megerősítésére csoportosítják át. Az ideiglenes bezárásokról szóló értesítéseket az érintett épületeken jól láthatóan kifüggesztették, továbbá szórólapokat is osztottak, az aktuális nyitvatartás pedig a weboldalon és a mobilalkalmazásban is frissül.

A kommunikációs szakadék és a jogi háttér

A polgármesterek szerint azonban a probléma mélyebb a nyári szabadságolásoknál. Földváry Terézia, Sárosfa polgármestere hívta fel először figyelmünket az esetre. Szerkesztőségünket megkeresve közölte, hogy a hivatalos értesítések sok esetben késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg, miközben a lakosság informális csatornákon keresztül, pletyka szinten már korábban értesült a változásokról, ami komoly bizonytalanságot szült. 

„A döntéseket meghozták, de az érintett falvakat senki nem kérdezte meg – így pedig nem lehet közszolgáltatást átszervezni”

 – nyilatkozta. A posta jelenlegi helyzetéről hivatalos közösségi oldalukon is tájékoztatott, valamint megosztotta a postával folytatott levelezés részleteit, rajtuk a keltezéssel, melyek szerinte egyértelműen bizonyítják, hogy a posta nem tájékoztatta a községet időben zárvatartás előtt. Balódi Lászlóval egyetemben attól tartanak, a bejelentett „optimalizáció” mögött valójában végleges postabezárások és további szolgáltatás-áthelyezések lehetnek.

Ha bezárnak, majd szólnak

A Szlovák Posta állásfoglalásában tisztázta a jogi és működési hátteret: önálló részvénytársaságként belső elemzések, objektív gazdasági adatok, a tényleges lakossági igénybevétel és az Elektronikus Hírközlési és Postai Szolgáltatások Szabályozási Hivatala (szabályozó hatóság) előírásai alapján irányítja a hálózatát. 

„Jogi és működési szempontból nem áll fenn olyan kötelezettség, amely előírná a posta számára, hogy a belső üzemeltetési kérdéseiről személyesen vagy hivatalosan egyeztessen az önkormányzatok vezetésével”

 – szögezték le. A vállalat hozzátette, hogy tartós hálózati változások esetén mindenképp felkeresik az önkormányzatokat. 

Közlekedési csapda és a légi központ

A faluvezetők kritikájának középpontjában az áll, hogy a posta nem mérte fel megfelelően a helyi hozzáférhetőséget. A sárosfai postát például a légi kirendeltséghez csatolják a költséghatékony működés és a munkaerő-koncentráció jegyében. 

„Sárosfa és Lég között nincs közvetlen tömegközlekedés. A lakosoknak előbb Somorjára kellene utazniuk, majd onnan átszállással Légre, ami az autóval nem rendelkezők és az idősek ellátását teljesen ellehetetleníti”

 – nyilatkozta lapunknak a Földváry Terézia. 

Hat falu alternatív mentőöve: A nagyszarvai modell

Sárosfa településvezetése hat falu megegyezését sürgeti: egy olyan konkrét alternatívával kívánják felkeresni a postát, amelyben egy központi posta működne tovább Nagyszarván, amelyhez összesen hat falu – Sárosfa, Macháza, Nagyszarva, Csallóköztárnok, Keszőlcés és Bacsfa – tartozna. Ennek a javaslatnak három gyakorlati előnye van: mindegyik érintett településről indul közvetlen buszjárat Nagyszarvára, a nagyszarvai posta nem magánkézben van, hanem az önkormányzat saját épületében működik, valamint a hat falu közös rendszere elérné a posta által működtetési feltételként meghatározott, minimum 3800 fős ügyfélszámot.

A kezdeményezés mögé aláírásgyűjtést és közös önkormányzati fellépést szerveznek. Sárosfán lakossági fórumot tartanak szerda kora este, ahol tájékoztatják a lakosságot és felvázolják az alternatívákat, Balódi László pedig a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnökével is egyeztet, akitől a Szlovák Postánál való közbenjárását kérte, a céljuk közös: sikerüljön valódi döntési alternatívákkal közös tárgyalóasztalhoz ülni.

Digitális és mobil alternatívák a posta szerint

Miközben a politikai és logisztikai csata zajlik, a Szlovák Posta hangsúlyozza, hogy a modern szolgáltatások mellett a hagyományos ellátás legfontosabb pillére, a kézbesítő minden településen megmarad. A motorizált és gyalogos kézbesítők – akik szolgálati telefonnal érhetők el – napi szinten az ajtóig biztosítják a levelek, hivatalos iratok, nyugdíjak és szociális juttatások kifizetését, a SIPO-befizetéseket, sőt a korlátozott összegű kifizetéseket a 365.bank (Poštová banka) számlákról, valamint bélyegek, sorsjegyek értékesítését és a levélfeladást is.

Amihez nem kell személyes jelenlét

A végleges bezárások esetére a vállalat az alábbi, személyes jelenlétet nem igénylő, kényelmesebb és sokszor olcsóbb digitális alternatívákat kínálja a lakosságnak:
 

  • Ismételt kézbesítés: A sárga értesítő kézhezvétele után telefonon vagy online kérhető az újbóli kiszállítás vagy a küldemény átirányítása (más címre, postára vagy csomagautomatába).
  • Online feladás: Levelek és csomagok előkészítése weboldalon vagy mobilapplikációban, bankkártyás fizetéssel, sorban állás nélkül. A feladás ezután csomagautomatában, postaládában vagy a kézbesítőnél is történhet.
  • Meghatalmazás: Közjegyző nélkül, bármelyik postán beállítható, így más személy is átveheti a küldeményeket.
  • Csomagautomaták: A nap 24 órájában elérhető felvételi és leadási pontok.
  • Elektronikus értesítések: SMS- vagy e-mail-értesítő a kézbesítés napján, valamint folyamatos küldeménykövetés a mobilalkalmazásban.
Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?