A vásárlók több mint 70 százaléka számára a frissesség a döntő szempont a baromfihús vásárlásakor. Ezt igazolja a COOP Jednota Slovensko és a nagytapolcsányi HYZA baromfi-feldolgozó cég megbízásából készített friss reprezentatív felmérés is.
Friss hazai baromfi a COOP Jednota és a HYZA együttműködésében
Ján Bilinský, a Jednota kiskereskedelmi hálózat igazgatótanácsának elnöke közölte, boltjaik erőssége a hazai termékek magas aránya a kínálatban. Tartósan mintegy 1300 helyi beszállítóval működik együtt, és a saját márkás termékek több mint 90%-a szlovákiai beszállítóktól származik. Ez érvényes a friss hústermékekre is, ezért a HYZA társasággal karöltve egy egyedülálló, elosztó központ nélküli, közvetlen szállítást biztosító modellt dolgoztak ki, hogy a termékek mihamarább az üzletekben legyenek. Ennek köszönhetően a friss szlovák baromfi a feldolgozástól számítva általában 24 órán belül a COOP Jednota pultjaira kerül. „A hazai élelmiszeripar támogatása üzleti tevékenységünk lényege. Ha növelni akarjuk a szlovákiai termékek arányát a pultokon, erősítenünk kell a hazai termelők gazdasági stabilitását is, és hosszú távú, tisztességes és kiszámítható feltételeket kell teremtenünk számukra. Pontosan a baromfi a jó példa arra, hogy Szlovákiában képesek vagyunk elegendő mennyiségű minőségi élelmiszert előállítani, miközben folyamatosan emeljük a választék minőségi színvonalát. A HYZA vállalattal való együttműködés megmutatja, hogyan képes a kereskedelem és a hazai gyártó közötti hosszú távú partnerség értéket teremteni a vásárlók, a termelők és a kiskereskedelem számára egyaránt” – mondta Ján Bilinský.
„A frissesség mellett garanciát is adunk termékeink eredetére és minőségére. A HYZA vállalatnál a szántóföldtől az asztalig elvre építünk, amelynek köszönhetően a teljes folyamatot ellenőrzésünk alatt tartjuk – a takarmánygyártástól kezdve, a baromfitenyésztésen és a feldolgozáson át egészen a termék boltokba juttatásáig. Csakis így tudjuk garantálni termékeink magas minőségi színvonalát, biztonságát és teljes nyomon követhetőségét” – mondta Jiří Šavrda, a HYZA vállalat vezérigazgatója.
A reprezentatív felmérés eredményei megerősítik, hogy a baromfi a szlovákiai háztartások egyik legkedveltebb húsfajtája. A vásárlók több mint fele előnyben részesíti a hazai eredetű baromfit, és szinte minden második gyakrabban vásárolja azt a nyár folyamán. A COOP Jednota és a HYZA vállalatok hosszú távú együttműködésének új terméke a BCC csirke bevezetése – egy olyan termékújdonság, amely magasabb minőségi standardot hoz a piacra. A BCC (Better Chicken Commitment) egy nemzetközileg elismert baromfitenyésztési és -feldolgozási szabvány, amely a magasabb állatjólétre (welfare) összpontosít. A HYZA azonban még ennél is tovább ment: a szigorú nemzetközi szabványok teljesítése mellett 100%-ban szlovák eredetet, teljes nyomon követhetőséget, a teljes folyamat ellenőrzését a gazdaságtól a pultig, modern, kíméletes feldolgozást és az állatok egészségének természetes támogatását nyújtja. A BCC csirke 2026. július 9-étől lesz elérhető kizárólag a legnagyobb hazai kereskedelmi hálózat, a COOP Jednota kijelölt üzleteiben.
Fotók: LenkaKandrava
Támogatott tartalom
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.