Rimaszombat: Megépült az új óvoda a Dúsa utcában

óvoda k

Befejezték a rimaszombati Dúsa utcai (Dúžavská) óvoda új épületét, mely több mint 60 férőhelyet biztosít az intézmény számára. A helyi önkormányzat közel 1 millió eurót szerzett a helyreállítási alapból a projektre, mely a marginalizált roma közösség óvodájának eddigi befogadóképességét több mint háromszorosával növeli – tájékoztatott Papp Anita, az óvoda és alapiskola igazgatója.

Körülbelül ezren laknak a Dúsa utcai lakótelepen, a helyi alapiskola részét képző óvodát eddig maximum 26 gyerek látogathatta. A városháza szerint a demográfiai fejlődést és az elmúlt években bevezetett törvényi szabályozást figyelembe véve az óvoda kapacitása már nem volt elegendő, ezért a helyreállítási tervből szerzett támogatásból új óvodaépületet építettek.

„Az új építésű házban három osztályterem található, mely 66 gyermeket tud befogadni, valamint egy étkezde, mosdó, zuhanyzó, illetve egy kabinet és egy terem a tanárok és a személyzet számára” – pontosított az igazgatónő. Mint hozzátette, az új épületet a jövő tanévben veszik használatba. Az óvoda kapacitása 26-ról több mint 90-re nőtt, szeptembertől körülbelül 60 gyermek látogatja majd.

Nem egész egy év alatt sikerült megépíteni az új épületet. A helyreállítási alapból szerzett, majd egymillió eurós támogatás mellett a rimaszombati önkormányzat saját költségvetéséből több mint 180 ezer eurót különített el az óvoda felszerelésére, berendezésére és különböző didaktikai segédeszközök beszerzésére.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?