Benyújtották az első bizalmatlansági indítványt az új francia kormány ellen

Michel Barnier

Benyújtották az első bizalmatlansági indítványt pénteken Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya ellen a baloldali Új Népfront nevű pártszövetség 192 képviselőjének aláírásával – közölték parlamenti források.

„Ennek a kormánynak a létezése, összetételében és irányvonalában a legutóbbi parlamenti választások eredményeinek a semmibevételét jelenti” – áll az indítványban, amelynek elfogadására nagyon kevés esély van, miután a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés már korábban jelezte, hogy nem fogja megszavazni. 

A baloldali képviselők szerint „a köztársasági elnöknek azt a személyt kellett volna kineveznie miniszterelnöknek, akit az Új Népfront, a nemzetgyűlésben a legtöbb mandátummal rendelkező koalíció javasolt". 

A „második bizalmatlansági ok” az indítvány szerint „a Barnier-kormány politikai irányultsága”, különösen az, hogy a végrehajtó hatalom nem hajlandó visszalépni a 2023-as nyugdíjreformtól, valamint a költségvetési javaslatok, amelyek „huszonöt év óta a legszigorúbbnak tűnnek”. 

Emellett „Michel Barnier megelégszik a környezet és az éghajlat védelméről szóló üres szavakkal” – fogalmaztak a baloldali képviselők. 

„A bizalmatlansági indítvány megszavazása azt jelenti, hogy elítéljük a köztársasági hagyományok tiszteletben tartásának elmulasztását Michel Barnier miniszterelnöki kinevezésével; azt jelenti, hogy meg kívánjuk őrizni szociális modellünket; azt jelenti, hogy szankcionálunk egy olyan kormányt, amely átveszi a szélsőjobb fogalmait, és a szókincsét használja; és azt jelenti, hogy megvédjük a jogállamiságot, amely érinthetetlen elv” – zárul a szöveg. 

Laure Lavalette, a Nemzeti Tömörülés képviselője és szóvivője csütörtökön megerősítette, hogy pártja nem fogja megszavazni a baloldal által benyújtott bizalmatlansági indítványt. 

„Úgy gondolom, a helyzet elég súlyos ahhoz, hogy ne buktassuk meg előre ezt a kormányt. Mi adunk egy esélyt a terméknek (...) nem növelhetjük tovább a káoszt, ahogyan önök teszik” – mondta a jobboldali ellenzéki képviselő a France2 közszolgálati televízió vitaműsorában baloldali képviselőknek. 

Az indítványról kedden szavaz a nemzetgyűlés. 

A július 7-i parlamenti választások eredményeként háromosztatúvá vált a 11 frakcióval rendelkező nemzetgyűlés, amelyben Barnier kormányának az elnöki tábor, a centristák és az LR képviselőinek támogatásával is csak relatív többsége van. A másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldal és a Marine Le Pen által fémjelezett szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés sem ígért hosszú távra bizalmat az új kormánynak, és rövid időn belüli parlamenti megbuktatással fenyegette meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?