Az Új Szó két korábbi munkatársát tüntették ki Tornalján

Szászi Zoltán és Vályi István

Szászi Zoltán és Vályi István kapta Tornalja Város Díját.

A Tornaljai Városnapok alkalmából olyan személyeket díjaznak, akik életpályájukkal hozzájárulnak a város jó hírének terjesztéséhez. Az ünnepélyes átadóra a Városi Művelődési Központban került sor pénteken.

A díjazottak:

Szászi Zoltán író, költő, publicista. Tornalján nőtt fel, a helyi gimnáziumban érettségizett. 20 önálló kötete jelent meg. Legutóbb 13 – Mesék, novellák, történetek címmel. Műveiben gyakran visszatér szülővárosának emlékéhez. 2002-től 2012-ig dolgozott az Új Szó régiós tudósítójaként. Rendszeresen jelennek meg publicisztikái a Vasárnap családi magazinban. 

„Köszönöm, hogy tornaljaiként itt lehettem európai, és európaiként tornaljai lehettem”

– fogalmazott az író rövid beszédében.

Vályi István szerkesztő, mediális személyiség. Tornalján született, és járt iskolába. Pozsonyban dolgozott a Madách Kiadóban, majd az Új Szó tördelőjeként. Televíziós karrierjét Budapesten kezdte. Nagy ismertségre a Total Car műsorvezetőjeként tett szert, de a Brutális fizika és Brutális történelem sorozatok is hozzá kötődnek. Jelenleg a Speedzone műsorvezetője.

„Azt a mindenit, hogy engem itt becses vendégnek szólítottak... sose gondoltam volna”

– mondta humorosan, és egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik úgy tesznek a városért, hogy itthon maradtak.

A Város Díját az önkormányzat odaítélte a Tornalján működő Marco Mirelli öltönyeket gyártó cégnek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?