Penge

Pozsony | Gyors egymásutánban két frissen megjelent könyvet is bemutatott a Madách Egyesület, illetve az általuk kiadott Irodalmi Szemle szerkesztői, akik a kérdező szerepét vállalták. Múlt pénteken Szászi Zoltán, hétfőn pedig Forgács Péter volt a vendégük a Pozsonyi Magyar Intézetben.

A Bodrogköz mindenkori természetes gazdasági és kulturális központja ma élettel teli, fejlődő, szinte mediterrán hangulatú kisváros, ahol érezni lehet azt, hogy jó irányban halad, régi fényét vívja ki újra. Aki néhány évig nem járt erre, annak szembetűnő a megszépült és jelenleg is folyamatosan megújuló városkép.

Milyen legyen a jövő, hogyan kell megőrizni és jól fejleszteni, majd átadni az itt lévő értékeket, milyen legyen a település élete? Ezek a kérdések különösen hangsúlyosak a Rimaszombati járás és Gömör peremén lévő egykori végvár alatti, ma is dinamikusan fejlődő Ajnácskőn.

Aki pénteken, tizenharmadikán köt házasságot, ráadásul nem templomban, nem városházán, hanem könyvtárban, az mindenképpen optimista fatalista és kiváló humorérzékű lehet! Az idei nyár kiemelt eseménye nekem épp ez a könyvtári esküvő volt. Régen mosolyogtam ennyit egyfolytában!

A peremvidéken élők sorsa sosem volt könnyű. Ma egyre divatosabb Nógrádban az elvándorlás valóban jobb vagy annak vélt anyagi életkörülmények után. A Losonci járásban lévő, az országhatárhoz közeli Ragyolc község örömeit és gondjait vettük sorra.

Abafalva mozgalmas mindennapokat élő falu a szlovák–magyar államhatáron. Három nemzetiségnek: magyarnak, szlováknak és romának ad otthont, s meghitt, családias hangulatot áraszt.

Olyan vegyesek mostanság a napok, ezerféle hír, információ próbál áttörni a kert zöldjéből épített privát tűzfalamon. Azaz gyomlálással, paradicsomok és paprikák ápolásával, új hagymák eldugdosásával, negyvennapos zöldbab fejlődésének tanulmányozásával, szóval ilyen zöld dolgokkal szívesebben töltöm a napot, mint a virtuális világ hálócsapdájában.

Tiszát fegyelmező magas védőgátak, lankás homokbuckák és szilvafákkal teli kertek ölelésében fekszik egy festőien szép falu, az Európai Unió keleti csücske, Kistárkány.

Az itt élők mindennapjait két dolog határozta meg hosszú évszázadokon át: a kőbányászat és a szőlőtermesztés. A bányászatot ma is ipari módon művelik, a szőlőtermesztésnek pedig újra kultusza, keletje van. Szentesen igazán jók a kilátások, a falu feletti sziklákról is, meg az elmúlt évek eredményei alapján is.

Mit is jelenthet a falu neve? A helyiek úgy tudják, a tárkány a vasműves, a kovács régi elnevezése, s hogy valóban éltek itt egykor ilyen mesterek, ennek tanúi az Ördöngös dűlőben talált, kelták utáni, kora honfoglaláskori vasolvasztó kemencék és műhelyek töredékei, melyeket a régészek ásói hoztak felszínre.

Közel másfél száz éve, amikor 1872-ben megépült az északkeleti, Sátoraljaújhely és Csap közti vasútvonal, rohamosan megváltozott a Bodrogköz falvainak élete. Így Perbenyíké is, az itt élők számára ma is létfontosságú a vasút. Megélhetést, kapcsolatot jelent.

Termékeny határ, enyhe kaptatós dombok, dolgos emberek, rendezett falvak – ilyen a Bodrogköz. A Helmeci-dombság délnyugat felőli részén, a Szlovákia egyik legszebb történelmi pincesorát rejtő domb alatt Kisgéres fogadja az érkezőt.

Nagygéresben, ahol évszázadokon át a mezőgazdaság volt a mindennapi élet ritmusának meghatározója, olyan projektek megvalósításán dolgoznak, amelyek a régi gazdálkodást modern módszerekkel élesztenék újjá. Például az egykor hagyományos kendertermesztéssel.