Szlovák ragasztó

A kormányfő nem fogadta meg a politológusok tanácsát, akik szerint a lakosság pénztárcáját és bankszámláját is megkopasztó megszorító döntéseket rögtön a győztes voksolás után kell meghúzni. Mert ekkor a célirányos intézkedések eredményeként a legközelebbi választásig aránylag fokozatosan javulhat az ország gazdasági helyzete és a társadalmi légkör is. Nyilván Fico is jól ismerte ezt a jótanácsot, mégsem cselekedett ennek megfelelően. Nem az ország súlyos gazdasági állapotát igyekezett orvosolni, hanem saját meg a haverjainak a bőrét mentette. Hosszas parlamenti csatározást követően elérte a Büntető törvénykönyv módosítását, amelyet találóan csúfolnak a Smer amnesztiájának, hiszen főleg a legerősebb kormánypárt holdudvarába tartozó alakok egyelőre megúszták a pereket és akár a börtönt is. Boris Susko igazságügyi miniszter még a már jogerősen elítélt és a büntetését töltő Dušan Kováčikot, az időközben megszüntetett Speciális Ügyészi Hivatal volt vezetőjét – magyarázkodása szerint ideiglenesen – szabadlábra helyezte, amíg nem dönt a Legfelsőbb Bíróság a tárcavazető rendkívüli felülvizsgálati kérelméről, amelynek célja a miniszterelnök korrupt cinkosának a tisztára mosása.

Mindeközben Martina Šimkovičová kulturálatlan kulturális miniszter és az őt irányító Lukáš Machala gátlástalanul beindította a tárcánál és a hozzájuk tartozó intézményeknél a számukra kényelmetlen személyeknek az elbocsátását, a még megmaradt alkalmazottak megalázását és zaklatását. Minderről Peter Pellegrini államfő csak annyit habogott, hogy ezek a lépések törvényesek, legfeljebb udvariasabbak lehettek volna. Azt is szó nélkül hagyta, hogy a rendőrség a tárcavezető távozását követelő petíció kezdeményezőit kihallgatásra idézte be, Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművészt, egyetemi tanárt is.

Csak e tisztogatások után veselkedtek neki a kormánypártiak az aggasztó államháztartási hiány fokozatos csökkentéséhez. Hosszas alkudozások után elfogadták az úgynevezett konszolidációs csomagot. Magyarán: a megszorító intézkedéseket, amelyekről a végszavazásig még a pénzügyminiszter sem tudta, milyen változások lesznek a tervezetben. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a koalíció alig takarékoskodik, és a remélt 2,7 milliárd eurós pluszbevétel jelentős részét végső soron a polgárokkal meg a vállalkozókkal fizettetik meg, közvetlenül vagy közvetve.

A megszorító intézkedésekről zajló parlamenti vita során olyan magasra csaptak az indulatok, mint májusban a Fico elleni merényletkísérlet előtt. Erősödnek a pengeváltások a Hlas vezetői és Andrej Danko között, akitől meg Rudolf Huliak igyekszik minél nagyobb távolságot tartani. Ő viszont Lucia Plaváková megalázásával igazolta, hogy a képviselői mandátum megszerzésével senki sem lesz intelligensebb és műveltebb – Tibor Gašpar sem, akinek szúrta a szemét a Michal Šipoš mezén olvasható felirat, miszerint „önmagatoknak emeltétek a fizetéseiteket, az embereknek meg az adóikat”. Ezért testőrökkel kivezettette az ülésteremből a Szlovákia mozgalom frakcióvezetőjét.

A három kormánypárt elnökei szerdán igyekeztek egységet mutatni, ami legalábbis kétséges, hiszen szétesőben az SNS, és a Hlasban is akadtak hárman, akik nem azonosultak a Smer elnökének bosszútól sistergő indítványával, és nem szavazták meg Michal Šimečkának, a PS elnökének a menesztését az egyre gyakrabban nem tisztelt ház alelnöki posztjáról. Akik úgy vélik, hogy a kormánypártiak sokasodó viszálykodása miatt széteshet ez a koalíció, alighanem tévednek. Ugyanis különleges ragasztó tartja össze őket: a gátlástalan uralkodás iránti vágy meg a hatalmuk idő előtti elvesztésétől való félelem. Ezért maradhatnak még akár három évig.