Írott malaszt

Még véget sem ért Bush látványos közel-keleti körútja, az egyik legfontosabb célkitűzést, az izraeli–palesztin rendezést illetően máris nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai elnök látogatása nem volt több puszta látványosságnál. Bush az Annapolisban, majd a párizsi adományozói konferencián született elképzelések megvalósítására-továbbvitelére próbálta rábírni az – Amerika-barátnak nevezhető – arab államokat. Nem rajta múlott, hogy nem sikerült. Hiába jelentette be ismét nagy garral, hogy lesz palesztin állam még mielőtt lejár a mandátuma, mert szinte biztosan nem lesz. Ugyanis a főszereplők közül sem a palesztinok, sem a döntő befolyással bíró arab országok nem akarják. Amikor Bush Izraelbe érkezett, a Hamász uralta Gázából a palesztinok újabb, Izraelre kilőtt rakétákkal fogadták. És amikor az amerikai elnök Szaúd-Arábiában tárgyalt – nemcsak az izra?eli–pa?lesztin rendezésről, hanem Irán megfélemlítését célzó fegyverüzletekről is –, az izraeli hadsereg az utóbbi évek legvéresebb megtorló akcióját hajtotta végre a Gázai övezetben. Az arabok közül még a szaúdiak sem mondták Bushnak, hajlandók Izraelt zsidó államként elismerni, márpedig izraeli részről ez az egyik alapvető feltétele a palesztin állam létrejöttének.

Annapolis után pár hétig úgy tűnt, bár a nemzetközi körülmények nem kedvezőek, mégis hozhat áttörést. Ha az iráni problémát figyelmen kívül hagyjuk, elmondható, a Bush-körút legfontosabb tanulsága: Annapolis sorsa ugyanaz lesz, mint az úgynevezett izraeli–palesztin békefolyamat minden eddigi, történelminek vagy mérföldkőnek nevezett állomásáé. Írott malaszt marad, a papír sok mindent elbír. A forgatókönyv is a régi: amint felsejlik az előrelépés lehetősége, a szélsőséges fegyveres palesztin csoportok azonnal provokálnak, Izrael pedig megtorolja ezt. És mindenki elmondhatja: ilyen hangulatban nem lehet tárgyalni. Pedig most még pénz is lenne a kezdeti elrugaszkodáshoz, de úgy tűnik, a Párizsban Abbászéknak felajánlott 7,4 milliárd dollár – már ha megkapják – nagy része újfent ebek harmincadjára kerül. Akárcsak a korábbi milliárdok. Nem furcsa, hogy a Palesztin Hatóság megalakulása óta folyamatosan romlik a palesztinok életszínvonala, s ma már a palesztin területek gazdasági helyzete katasztrofálisnak nevezhető, összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint az izraeli kivonulás előtt volt?

Izraeli–arab béke addig nem lesz, amíg a fejekben nem történik változás. Akkor lesz, ha a palesztin anyák nem mártírnak, hanem az életnek nevelik fiaikat, ezt pedig nem lehet nemzetközi konferenciákon elérni. Ehhez egy kis adalék: az izraeli külügyminiszter asszonnyal Annapolisban arab kollégái még kezet sem voltak hajlandók fogni. Akkor mi várható a radikalizálódó tömegektől?