Húsz év után

<p>Húsz év telt el a szlovák&ndash;magyar alapszerződés elfogadása óta, ennyi időnek bőven elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy eldöntsük, hozott-e az egyezség pozitív eredményt, s ha igen, kinek.</p>

gy ilyen alapszerződés elvileg azért köttetik, hogy a felek lezárjanak egy korszakot, és tiszta lappal kezdjék az együttműködést. A szlovák–magyar alapszerződés talán egyik alapproblémája az volt, hogy a kiegyezés egyáltalán nem volt őszinte, legalábbis az egyik fél részéről semmiképp. 1995-ben Szlovákiában Vladimír Mečiar volt hatalmon, koalíciós partnere pedig az SNS volt. Talán még sokan emlékeznek arra, hogy 1994 és 1998 között hány alkalommal keserítette meg az itteni magyarok életét valamelyik SNS-es miniszter, vagy akár Mečiar. A HZDS elnöke azt állította egy nemrég megjelent interjúban, hogy a szerződésre azért volt szükség, mert abban az időben a határ mindkét oldalán léteztek olyan szélsőséges csoportok, melyeknek jól jött volna egy kis határvillongás. Az igaz, hogy a balkáni háborúk idejéről beszélünk, de Magyarország abban az időben a balkáni országokkal szemben sem állt elő semmilyen követelésekkel, és a trianonozók munkája is abban az időben legfeljebb a Nagy-Magyarország matricák ragasztgatásban merült ki. A szélsőségesek inkább a szlovák oldalon, pontosan a szlovák kormányban voltak jelen. Sokkal valószínűbb, hogy Mečiar az alapszerződést például az SNS-szel szemben használta, hogy megmutassa, neki mégsem diktálhat Ján Slota. Magyarországnak elvileg szüksége volt az alapszerződésekre a későbbi európai és transzatlanti integrációhoz, bár ez explicit módon sehol sem jelent meg. Szlovákia csak 1996-ban, a szerződés aláírása után egy évvel ratifikálta a dokumentumot, és az akkori szlovák kormány biztosan nem gondolta komolyan az együttműködést Magyarországgal és a szlovákiai magyarokkal sem, hiszen elég csak megemlíteni a nyelvtörvény, a magyar iskolák elleni támadást, az ország közigazgatási felosztását, amely számos esetben hátrányosan érintette a magyarokat. A dokumentum aláírása és az 1998-as parlamenti választás között gyakorlatilag nem történt olyan pozitív döntés, amelyre azt mondhatnánk, hogy az alapszerződésnek volt köszönhető. Mečiarékat a nemzetközi szervezetek késztették időnként meghátrálásra, nem a saját meggyőződésük.

A két ország közt a valódi együttműködés az 1998-as választások után kezdődött, amikor demokratikus erők jutottak Szlovákiában hatalomra, bekerültek a magyarok a kormányba, illetve megindult mindkét ország integrációja előbb a NATO-ba, majd az Európai Unióba. Ezek a lépések sokkal komolyabb hatással voltak a két országra, mint az alapszerződés. Az, hogy a szerződést legalább az egyik fél nem gondolta őszintén, mi sem bizonyítja jobban, hogy a két nemzet között a mai napig vannak kibeszéletlen témák, melyek aztán olyan értelmetlen vitákba torkollnak, mint a kettős állampolgárság, illetve a szlovák állampolgárság elvétele.

Az alapszerződés nem az a dokumentum, amelyhez a történészek a szlovák–magyar kiegyezést kötik majd. Nem lehet felmérni, mi lett volna, ha nem írják alá a dokumentumot, vajon a két ország kapcsolatai még rosszabbul alakultak-e volna. Ám az elmúlt húsz év története azt mutatja, hogy az együttműködés inkább azon múlik, hogy van-e valódi politikai akarat, nem pedig egy dokumentumon. Egy egyszerű, konkrét példa: a vegyes bizottságok felállítása is az alapszerződéshez kötődik. Ám ezekben a bizottságokban sajnos az elmúlt húsz évben szinte semmiben sem tudtak igazán megegyezni, ha nem volt valódi akarat a legfelsőbb politikai körökben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?