Hogyan tekereg a spirál?

Anna Belousovová és Bósza János kettőse a TA 3-ban mintapéldája volt annak, hogyan kövezheti ki a sajtó akár jó, de ostoba elgondolásokkal a nemzeti gyűlölködéshez, a virtuális valósághoz és a láncreakciókhoz vezető utat. Egy asztalhoz ültetni a szlovák és a magyar szélsőségest, és a nap témájának nevezni a felvidéki autonómiát azt jelenti, hogy arra a szintre süllyedünk, amelyen a meghívott vendégek vannak.

Nem világos, hogy Bósza János öt vagy ötven embert képvisel-e (egyesek szerint a SIS-t vagy más titkosszolgálatot). Ő és csapata, amelyet frissen regisztrált a belügyminisztérium, olyan periférikus tényező, hogy egy normális országban még a televízió portájáig sem jutna el. Ezen az sem változtat, hogy ő az első magyar Szlovákiában (Romániával és Szerbiával ellentétben), aki nyilvánosan ki merte mondani a „területi auto?nómiát”. Mivel az „MKP radi?kalizálódása” nem és nem teljesíti az elvárásokat, (nem csak) Anna Belousovovának és Ján Slotának, de elsősorban nekik kettőjüknek, újabb rémre van szükségük, hogy legyen mivel elfedni fölöslegességüket és ürességüket. Erre jó Bósza, akinek nincs politikai felelőssége, és azt mondhat, amit csak akar.

A „délfelvidéki autonómia” létrehozása Kassa fővárossal sohasem lehet „a nap témája”, mert komplex állami területrendezési és politikai képtelenség, amely körülbelül annyi szót érdemel, mint az első szlovák Szaturnuszra lépése. Azzal, hogy az értelmetlenséget beültetik a stúdióba, s vele szembe ültetik az ellenkező előjelű szélsőségest, feszültséget gerjesztenek és a konfliktus látszatát keltik, ami nem létezik.

Az a gond, hogy a virtuális valóság a politikai valósággal elegyedik abban a pillanatban, amint Bósza érv lesz „az ország védelméről szóló törvény” érdekében (Belousovová), ami legalább olyan képtelenség, mint az „ő” államformája. Azok a láncreakciók, amikor semmiből vagy abszolút ostobaságokból komoly politika születik, amelyek már a valóságot formálják, a szlo?vák–magyar kapcsolatok mozgatórugói.

Például a „magyarul beszélő szlovákok” kolosszális idiotizmusa, amit Slota ejtett ki a száján, az ellenzéki MDF-ből azt váltotta ki, hogy Gyurcsány „védje meg a felvidéki magyarokat, mert a szlovákiai kormánykoalíció tagadja a magyar közösség létezését az SZK-ban”. Ezért aztán Göncz Kinga külügyminiszter a magyar diplomácia 2007-es értékelésébe azon nyomban beiktatta „Slota magyarellenes kijelentéseit”, ami számára, tehát Magyarországnak mint olyannak jó érv ahhoz, hogy „az SZK-ban nem változott a helyzet”.

Így tekergetjük a spirált szimbiózisban. Például, amikor megalakult a Magyar Gárda (ami körülbelül három ezrelékkel jelentősebb, mint Bósza), sem az osztrákok, sem a románok, sem a szerbek stb. nem kommentálták. Csak Szlovákia.

Anna Belousovová és Bósza János velünk él, és olyan sokáig velünk lesznek, amíg nem tanuljuk meg megkülönböztetni a lényegeset a lényegtelentől, a közéletet a kabarétól, a politikusokat a bohócoktól. Tény, hogy az SNS parlamenti és kormánypárt, tehát a rendkívüli durvaságnak, butaságnak és hisztériának is van létjogosultsága. De Bósza?

A szerző a Sme kommentátora