Gerincszabás

A joguralom egyik alapismérve, hogy a törvények mindenkire egyformán érvényesek. A szabad választás lehetőségének törvénye is. Egy demokratikus politikai közösségben a jogszabályok uralmának érvényesülése – napi döntéseik tükrében – az embereken múlik. Például mostanában a szlovákiai magyar gerincszabászat legfőbb próbatétele: vajon a magyar szülők anyanyelvi iskolába íratják-e hatévessé cseperedett gyermeküket. Szigorúbban szólva: a szlovákiai magyar szülőben komolyan felvetődik-e, hogy ne magyar iskolába írassa gyerekét? Tudatosítja-e a szülő, a magyar gyerek számára a magyar iskola közvetíti ama értékeket, amelyek alapján kialakul a hovatartozás tudata. Ez az a sajátos felépítésű tudás, kulturális kötődés, amit a szlovák iskola, de még a magyarországi magyar iskola(!) sem tud átadni. Ez az a többlet, ami tartást ad, ha az ember tud(a?to?sít)ja, hová nyúlnak a gyökerei, hová tartozik. Az a ráadás, aminek révén a becsületes ember sosem tagadhatja meg őseit. Félreértés ne essék: amit eddig leírtam, nem jelenti, hogy a magyar iskolában nem lehet megtanulni szlovákul. Nemhogy lehet, kell – a szaktudás, a teljes élet érdekében! Ez az a plusz, ami az embert megtanítja magyarként létezni a szlovák közegben is: egyetemen, utcán, sportpályán, munkahelyen, egy-egy árvai kocsmában és zsolnai kávéházban... Elég körbepillantani, hogy első blikkre lássuk: az elmúlt évtizedekben tízezrekre tehető a hazai magyar iskolákból kikerült, szlovák, esetleg cseh egyetemeken végzett diplomások száma. Mi ez, ha nem a megfellebbezhetetlen bizonyítéka annak: merő tévhit s hazugság, hogy csak az a szlovákiai magyar gyerek érvényesül felnőttként, akit szlovák iskolába járatnak a szülei. Van ennek egy „titka”: akarni kell! Akarni kell tanulni, érzelmileg megtalálni saját arcunkat a bennünket körülvevő természetes többségi rengetegben. Ez akkor sikerülhet lelki tusák, bezárkózás, elbizonytalanodás nélkül, ha ismerjük a Kincskereső kisködmönt, elolvastuk az Aranykoporsót, az Egri csillagokat, eltűnődhetünk Emese álmán, eldúdolhatjuk, hogy A csitári hegyek alatt... Mert ha – szüleink rövidlátása miatt – nem ezt hozza számunkra az élet, aligha lesz fogalmunk Adyról, Örkényről, Erkelről, Latinovitsról. Szlovákiai magyarokként a 21. században az a kulcsfeladatunk, hogy jól megalapozott tudással felvértezett, őszinte lokálpatriótákként váljunk européerekké; hogy anyanyelvünket őrizve tudatosítsuk nap mint nap: a gerinc nem annak hosszán, hanem szilárdságán méretik. Kell-e többet érvelnem amellett, hogy gyakran jusson eszünkbe Illyés Gyula alaptörvénye: Magyar az, aki vállalja!

Például az iskolaválasztás révén.

Apropó: (kormány)hatalmi szóval csak azt a magyar iskolát lehet bezárni, ahol nincs elegendő diák. Nem a demográfiai hullámvölgy okán, hanem mert a magyar szülők gyermekei is

a szemközti szlovák iskolába járnak.