Felvidéki fiaskó

A Magyar Koalíció Pártja ragyogó sikernek tartja az EP-választási eredményt, mert országos szinten 13 százalékot még sohasem szerzett. Tizenhét százalékos részvétel mellett abszolút számban kifejezve ez nem egész 93 ezer szavazót jelent.

A Magyar Koalíció Pártja ragyogó sikernek tartja az EP-választási eredményt, mert országos szinten 13 százalékot még sohasem szerzett. Tizenhét százalékos részvétel mellett abszolút számban kifejezve ez nem egész 93 ezer szavazót jelent. A 2002-es parlamenti választáson 321 069-en szavaztak az MKP-ra, ami 11,06 százalékos támogatottságnak felel meg. Az országos szavazókedv akkor 70 százalék volt. Tény, hogy azóta voltak helyhatósági választások, volt egy sikeres és egy sikertelen referendum, két fordulóban elnököt is választottunk, az emberek elfáradtak. Az is tény, hogy 2002-ben az MKP a hivatalos elszámolás szerint 6,44 milliót költött a kampányra, voltak óriásplakátjai is. Most ezek elmaradtak, a kampányra egymilliót költöttek. 2002-ben enge-délyezett volt az egyéni kampány, most az országos tanács megtiltotta. Akkor az egyéni kampányolók külön hirdettek, saját zsebből is költöttek a polgárok mozgósítására. Most a jelöltek kezét megkötötték, a kampány is szürkébb volt. Az OT-határozat Berényi József népszerűségét nem emelte, Duka Zólyomi Árpád támogatóit pedig nem riasztotta el. Grigorij Mesežnikov csalódott az MKP-ban, ő legalább három mandátumra számított, meg volt ugyanis győződve arról, hogy a magyar párt képes mozgósítani a fegyelmezettségükről híres szimpatizánsait. Bauer Edit szerint történelmi lehetőséget szalasztottak el, ő is érzi, hogy a három mandátum csak egy karnyújtásnyira volt. Az Európai Parlamentbe a Magyar Föderalista Párt is be akart jutni. Mihajlovics József pártelnök a lista összeállításakor úgy nyilatkozott, az EP-választás egyfajta referendum lesz, éspedig a szlovákiai magyarság népszavazása arról, a felvidékiek óhajtják-e a területi autonómiát és azt, hogy ezt Mihajlovics József vívja ki. Szlovákiában a népszámlálási adatok szerint több mint 500 ezer magyar él, az MFP-re 1598-an szavaztak, a párt támogatottsága 0,22 százalék.

Sok olvasata van az európai parlamenti választás eredményének. A két párt akármilyen szemszögből vizsgálja is a dolgot, remélhetőleg hamarosan a megfelelő következtetéseket is levonják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?