Elnökjelölt: mit jelez?

Szlovákia önállósulása óta kétszer választottunk köztársasági elnököt. Mind a kétszer a rossz és a még rosszabb közötti választásra kárhoztatott bennünket a politika. A pártok most hajlamosak arra, hogy harmadszor is ugyanezt az államfő-választási logikátlanságot érvényesítsék.

Megeshet, hogy bár közvetlenül választunk elnököt, az eredmény ugyanolyan siralmas lesz, mint az első választásnál, amikor még formálisan is a pártirodákon dőlt el, ki lesz az államfő.

Nyugat-Európából nézve Szlovákia állítólag egészen normális országnak látszik. Külügyminiszterünk a tanult diplomatákra jellemző rutinnal mozog a nyugat-európai parkettán. Volt abban némi logika, hogy Dzurinda őt jelölte. Ha abból indulunk ki, hogy jelölője három tényezőt vett figyelembe – a jelölt pártját, nyugati elfogadottságát és a potenciális választókat –, fél esztendeje talán még igaza is volt. A jelölő párt lelkesedett, a nyugati metropolisokban többé-kevésbé közömbösek voltak a jelölt személye iránt, a választóknak pedig akkor még nem voltak különösebb ellenvetéseik. Tegyük hozzá: erre nem létezett és nem is létezik fórum.

Kukan jelölésének bejelentése óta azonban sokat változott nálunk a helyzet. Dzurinda népszerűsége – tudjuk, miért – mélypontra zuhant. Valószínű, hogy a kormányfő ennek ellenére ugyanúgy lelkesedik jelöltjéért, mint kezdetben. Brüsszel és New York Kukanról alkotott véleménye is aligha változott meg gyökeresen. Nem úgy a választóké. Úgyszólván biztos, hogy a miniszterelnök az általa kreált államfőjelöltet is magával rántja a politikai süllyesztőbe. Ha ez bekövetkezik, elmondhatjuk, hogy annyit legalább nyertünk a félresikerült második Dzurinda-koalíció melléfogásaival, hogy ez az ország be tudja bizonyítani: nem kőbe vésett törvény, melyszerint Szlovákia minden államfője csak volt kommunista lehet.

Van, aki így tiltakozott, amikor Michal Kováčot, az egykor volt kommunistát elnökké választották: mit szól ehhez Brüsszel? Később, Schuster megválasztásakor ezt: hogyan reagál erre az USA? Kevesen voltak kíváncsiak a legfontosabbra: hogyan reagál erre az a hazai választópolgár, aki megpróbálja levonni az 1989 előtti, főképp pedig az 1968 és 1989 közötti történések tanulságait.

Aki az elnökválasztás kapcsán csak arra kíváncsi, hogy az újonnan megválasztott államfőhöz mit szól Brüsszel vagy Amerika, az azt bizonyítja magáról, hogy még nem gyógyult ki egy betegségből, amely abban nyilvánult meg, hogy 1989 előtt akár kényszerből, akár önként természetesnek vette Moszkva beleszólását mindabba, ami hazánkban történt.

Azzal, hogy a demokratikus erők körében a kommunista múlt nélküli köztársasági elnök kérdésében közmegegyezés alakulna ki, bizonyítanánk, hogy az ország lakossága megtette az első lépést a gesztusok értékének felismerése felé vezető úton. Legalább egyetlen, példamutatásra hivatott személyiség lenne ebben az országban, akinek semmi köze nem volt ahhoz a szervezethez, melynek politikai, hatalomgyakorlási stílusától nem és nem tud szabadulni Szlovákia elitje.

Elképzelhető, hogy a szintén párt által jelölt, de nem kommunista múltú František Mikloško neve után Martin Bútora neve is megjelenik az államfőjelöltek névsorában. Ez fontos mozzanat, elsősorban, mert Bútorát nem politikai párt javasolta, hanem értelmiségiek lazán szervezett közössége. Önmagunknak tartozunk azzal, hogy történelmi tehertétel nélküli személyiség váljék államfővé.