Elnapolt önzetlenség

Az Európai Bizottságot (EB) eddig hat tagország tájékoztatta hivatalosan is, hogy fontolóra veszi: a május elsején teljes taggá váló „tízek” előtt munkaerőpiacát nem nyitja meg korlátlanul.

Az Európai Bizottságot (EB) eddig hat tagország tájékoztatta hivatalosan is, hogy fontolóra veszi: a május elsején teljes taggá váló „tízek” előtt munkaerőpiacát nem nyitja meg korlátlanul. Él a társulási szerződésben rögzített lehetőséggel, mely szerint átmeneti időre korlátok közé szorítja az új tagországokból érkezők munkavállalási lehetőségeit. Magyarán: egyelőre (és ha szükséges, esetleg még újabb öt évig) csak annyit enged be térségünkből saját országába, amennyit piaca elbír. A hír hallatán sokan felkapták fejüket. Brüsszelben éppúgy, mint a nyolcvanvalahány napon belül csatlakozó országokban. Állásfoglalásában az EB felszólítja a mostani tagországokat, hogy nemzeti politikájuk a bővítés után lehetőleg tükrözze a valódi munkaerő-piaci helyzetet, és mielőbb oldják fel az újonnan belépőkre vonatkozó esetleges korlátozásokat. Diplomatikus megfogalmazás. A jelek szerint egyes tagországok megijedtek attól, a jobb kereset, a színvonalasabb szociális ellátás reményében szlovákok, magyarok, lengyelek, csehek tömegesen jelennek meg náluk, hogy felkínálják munkaerejüket. Ösztönző erő bőven van minden csatlakozni készülő országban, még ott is, ahol a munkanélküliség jóval alacsonyabb a lengyelországinál (20 százalék) vagy a szlovákiainál (17 százalék). Az itteni gazdaságok hullámzó színvonala, a lassan vagy gyorsabb ütemben megvalósított gazdasági reformok számos életszínvonal-rontó megszorítása főleg a fiatalokat ösztönzi arra, hogy hazájukon kívül próbáljanak szerencsét. Nem véletlen, hogy főképp a fiatal szavazóknak köszönhetően mondott Szlovákia is igent az EU-csatlakozásra. Az Európai Unió számukra bizonyára legnagyobb vonzerejét, a külföldi munkavállalás szinte azonnal elérhető lehetőségét akarják most megnyirbálni egyes országok. A külföldiek munkavállalása korlátozásának kilátásba helyezésén munkálkodó országok e lépéseit számos körülmény indokolja. Ezek akár belpolitikai indíttatásúak, akár gazdaságiak, egy valamiről nekünk, Európa keleti peremvidékén lakóknak nem szabad megfeledkeznünk: az EU nem jótékonysági intézmény, amely önzetlenül tárja ki kapuját az új tagok előtt. Ha egy ország érdeke úgy kívánja, beengedi a képzetlennek semmiképpen sem nevezhető „kelet-európai” munkaerőt, de ha ez ellentétben lesz gazdasági, esetleg belpolitikai érdekeivel, fékezi a beáramlást. Az újonnan csatlakozó országokban mindenesetre lenne annyi tennivaló, hogy minden dolgozni akarónak lenne munka. Nincs kizárva, hogy a munkanélküliség csökkentése is jelentős mértékben szervezés kérdése. Szervezésé, ami nekünk – valljuk be – soha nem volt erősségünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?