Elkerülhető a katasztrófa

A voksolási számadatok azonban több fontos témát vetnek fel, s a tisztázásra a szerb társadalomnak szűk két hete maradt. Kezdhetnénk a legfontosabbal: azaz maradhat-e a parlamenti kisebbséggel kormányzó jelenlegi kabinet a meglevő összetételben. Vojiszlav Kostunica miniszterelnök és pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (SZDP) válaszút elé került, hiszen koalíciós jelöltjükként Dragan Marsicsanin (az említett párt alelnöke) a negyedik helyre szorulva mélyen leszerepelt – még a politika színterén most először szereplő Bogoljub Karics üzletember is megelőzte. Kostunica pártjának gondjait tetézi, hogy az első forduló végeredményét látva a kormányzótársak – G17 Plusz, Szerb Megújhodási Mozgalom, Új Szerbia – azonnal bejelentették, a második menetben Tadicsot támogatják. Ehhez tudni kell, hogy a 2000 októberében bekövetkezett fordulatot követően (Milosevics menesztése) Kostunica és Zoran Djindjics, a Demokrata Párt (DP) elnöke rövidesen ellenféllé vált, s ez végül az előző kormányzat széteséséhez vezetett. Tadics viszont Djindjics utódjaként a DP jelenlegi elnöke, pártja pedig ez idő tájt a parlamenti ellenzék táborához tartozik. A demokratikus pártok mindegyike most Tadics mögött sorakozik fel, a kisebbségi pártok szintúgy, szorult helyzetében Kostunicának tehát döntenie kell, a június 27-én a két egymással megküzdő közül melyik felet támogatja, esetleg hívei „lelkiismeretére” bízza a választást. Miniszterelnök-helyettesként és a G17 első embereként sürgetné őt Miroljub Labusz is, aki a minap világosan kijelentette, Nikolics győzelme esetén kilépnek a kabinetből, úgyszintén a második forduló után a kormányt át kell alakítani, vagy újabb választásokat szükséges kiírni.

Nikolics és Tadics két világosan körülhatárolható eszmerendszert képvisel. Milosevics és Seselj szerbiai „helytartójaként” Nikolics (a Szerb Radikális Párt alelnöke) beszédeiben a „szerb nemzeti érdekekre” apellál, ebbe beletartozik – alkalmas időben – Nagy-Szerbia létrehozása, Koszovó visszaszerzése, a hágai bírósággal való kapcsolatok megszakítása, valamint a szociális demagógia teljes színképtára. Vele szemben Tadics a nyitott Szerbiát képviseli, a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódást, az EU felé való közeledést, a gyorsított ütemű gazdasági átalakulást, a kisebbségi és autonóm jogok elismerését, röviden: az európai és demokratikus értékrendet. Nikolics egyértelművé tette, megválasztása esetén azonnal feloszlatja a kormányt és új választásokat ír ki. Tadics a folyamatos stabilitást hangsúlyozza. Nem érdektelen végül megjegyezni: ha Nikolics lenne Szerbia új köztársasági elnöke, Koszovóban felgyorsulnának az elszakadási törekvések, s Montenegró is az első adódó alkalommal kilépne az államszövetségből.

Jelképesen szólva: Nikolics úgy lebeg hónapok óta Szerbia ege felett, mint egy veszélyes, közeledő, súlyos meteorhalmaz, amely bármikor becsapódhat. A vasárnapi számadatok azonban azt mutatják, hogy jóval kevesebben szavazták rá, mint a decemberi hasonló választás alkalmával (ami a társadalom egyfajta kijózanodására vall), június végén pedig csak a szocialisták, Kostunica táborának egy részére meg néhány kisebb nacionalista párt támogatására számíthat. A katasztrófa talán elkerülhető.

A szerző vajdasági munkatársunk