CORRIERE DELLA SERA

Éles szavakkal bírálta a katolikus egyházfőt Elie Wiesel izraeli Nobel-békedíjas író, amiért II. János Pál pápa vasárnapi miséjén „falak helyett hidakat” szorgalmazott a Közel-Keleten.

Éles szavakkal bírálta a katolikus egyházfőt Elie Wiesel izraeli Nobel-békedíjas író, amiért II. János Pál pápa vasárnapi miséjén „falak helyett hidakat” szorgalmazott a Közel-Keleten. Az olasz lapban megjelent nyilatkozatában „elhibázottnak” minősítette e vatikáni politikát, s azt hangoztatta: a pápától mint a világ egyik legnagyobb egyházának vezetőjétől nem politikai állásfoglalást várt, hanem csak és kizárólag a terrorcselekmények elítélését. „A fal csak életmentő célokat szolgál” – fogalmazott az író. Az izraeli kormány által palesztin területen emelt fallal kapcsolatos vatikáni álláspont már korábban is ismert volt. A pápa most először személyesen fogalmazta meg elítélő véleményét a palesztin területek elválasztását célzó építményről, egy nappal az isztambuli zsinagógák elleni merénylet után. Wiesel úgy véli, a pápának óvatosabban kell fogalmaznia, hiszen – még ha nem állt is szándékában –

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?