Boszorkánykonyha

A külpolitikában az év végére maradt az esztendő egyik legnagyobb eseménye. Ez a politikai gyilkosság szörnyű és megdöbbentő volt, de semmi esetre sem váratlan.

A külpolitikában az év végére maradt az esztendő egyik legnagyobb eseménye. Ez a politikai gyilkosság szörnyű és megdöbbentő volt, de semmi esetre sem váratlan. Benazir Bhutto halála átrajzolhatja a térség politikai térképét, de minimum az afganisztáni helyzetre és a szomszédos Indiához fűződő, valójában sosem konszolidált viszonyra nagy hatással lesz. Labilis és kiszámíthatatlan világról beszélünk, olyan országról, amely az iszlám világ első atombombájával rendelkezik. Sehol, sosem mindegy, ki tartja ujját az atomgombon, különösen Pakisztánban nem. Senki sem tudja, hogy bin Laden éppen itt vagy a szomszédos Afganisztánban bujkál-e. Szinte lehetetlen helyzetértékelést adni, hiszen valószínű, hogy e sorok írása közben az iszlámábádi politika boszorkánykonyháiban már meghozták azokat a döntéseket, amelyek minden jósolgatást fölöslegessé tesznek. Az a tény, hogy valamiféle, az al-Kaidához köthető csoport vállalta a merényletet, éppúgy lehet igaz, mint elterelő manőver.

Nem csak a biztonsági helyzet függvénye, hogy megtartják-e a január 8-ra kiírt parlamenti választásokat, mint ahogy az sem, hogy Musarraf, aki nemrégiben mondott le a hadsereg-főparancsnoki tisztségről és oldotta fel a nyugati világ által agyonbírált rendkívüli állapotot, újfent bevezeti-e ez utóbbit. Ha lesznek választások, azok eleve nem lehetnek demokratikusak, hiszen épp most fejezték le a legjelentősebb ellenzéki erőt, Benazir Bhutto Pakisztáni Néppártját. Egyelőre nincs – lehet, hogy van, csak a világ nem ismeri – olyan személyiség, aki betölthetné az űrt. Másrészt az sem kizárt, hogy a Néppártnak éppen Benazir halála miatt hozna sosem remélt rendkívül jó eredményt a mostani felfokozott érzelmi hangulatban a választások mielőbbi megtartása. Minden benne van a pakliban.

Sok függ attól, mit sikerült elhitetni a világgal a tekintetben, kinek állt érdekében Benazir Bhutto halála. A Nyugat iránt baráti érzelmeket tápláló, a demokrácia – sajátos, ottani értelmezésű – értékeit hangoztató politikus asszony épp úgy az útjában állhatott a radikális iszlám erőknek, mint magának Musarrafnak, aki sosem bánt kesztyűs kézzel az ellenzékkel. Az érem másik oldala, hogy Benazir volt az, aki politikailag életben tartotta Musarrafot – titkos tárgyalásokat folytatott vele –, az USA szövetségesét a terrorizmus elleni harcban. Az sem igaz, hogy Washingtonnak érdeke lenne Musarraf eltávolítása, ő a terrorellenes harchoz sokkal több – katonai, titkosszolgálati és politikai – tapasztalattal és eszközzel rendelkezik, mint amennyire a Bhutto-lány valaha is szert tehetett volna. És ha nagyon cinikusak akarunk lenni: Benazir halálából más ellenzéki erők is profitálhatnak, azok, illetve akik sokkal kisebb eséllyel szálltak-szállnak ringbe a Musarraf-rezsim megdöntése érdekében.

Pakisztánban az elkövetkező órákban-napokban minden megtörténhet. A helyzet kaotikussá válhat, de egyet nem szabad szem elől téveszteni: Iszlámábádban most világpolitikát csinálnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?