Az első áldozat

Láttam egy kapitalista temetést. Nem volt ez hivalkodóan pompás szertartás, csak olyan átlagos, amilyen egy szívinfarktusban pillanatok alatt elhalálozott, 41 éves mérnöké szokott lenni, akit két tizenéves árva sirat. Furcsa módon ez a kapitalista temetés kísértetiesen hasonlított arra, amelyet még a szocializmus éveiben láttam. Ott pap nem volt, csak két elvtárs szónokolt, zsebükből körülményesen előkotort, gyűrött papírlapról olvasták akadozva a végső búcsú szavait, és egy vállalati ad hoc kórus énekelt elszomorítóan. Itt most volt pap, személyhez és szívhez szólóan beszélt, ami még papok körében is ritkaságnak számít. Nem csoda: nehéz magyarázatot adni a megmagyarázhatatlanra, arra, amit mi, gyarló földi halandók korai halálnak nevezünk. A pap érzéssel és szépen beszélt, külön szólítva meg minden egyes családtagot, de senki sem figyelt rá, mert a halott mérnök édesanyja összeesett, és fejveszett lótás-futás támadt a gyászolók soraiban.

A sírnál ismét volt gyászbeszéd, egy komoly, az elhunyttal körülbelül azonos korú férfiú olvasta fel egy gombóccá gyűrt papírfecniről, számos krákogás és makogó szóismétlés kíséretében: „Engedjék meg, hogy a cég és a kollégák nevében én is búcsút vegyek az elhunyttól. Stanislav csak két éve került a cégünkhöz, de nyugodt szívvel elmondhatjuk róla, hogy igyekvő, szorgalmas, derék ember volt. Bár egészen más területről érkezett, mégis rögtön belépésekor bekapcsolódott a cég munkafolyamataiba, és szorgalmasan képezte magát, hogy megfeleljen a cég magas követelményeinek. Ha nem értett valamit, mindig utánanézett, hogy hibátlan munkát tudjon végezni, és méltó módon képviselhesse a céget. Úgy ismertük meg, mint megbízható munkaerőt, aki áldozatra is hajlandó a közös cél, a cég sikere érdekében. Mindig az elsők között érkezett, és az utolsók között távozott, optimista ember volt, hitt abban, amit csinált, lelkesedett a cégért. Sajnáljuk, hogy a cég perspektivikus munkatársa távozik most személyében. Stanislav, a cég és valamennyi dolgozó nevében veszek tőled örök búcsút. Isten veled, legyen könnyű számodra a föld.”

Körülbelül így és ennyi volt, a harmadik mondat után számolni kezdtem, hányszor fordul elő a „cég”. Nem volt mondat, amelyben ne szerepelt volna. A temető kijáratánál viszontláttam a szónokot. A cég logójával díszített minibuszból kihajolva sürgette a kollégáit, szálljanak be gyorsan. A Cég, az életerős férfiakat bedaráló moloch már türelmetlen. Várja az újabb áldozatot.