A Szent István-rend

A Szent István-rendet 1764. május 6-án alapította Mária Terézia királynő, és 1918-as megszűntéig a legmagasabb magyar kitüntetés volt. 1760-ban, a Habsburg Birodalmat megrendítő hétéves háború idején nyújtott be Esterházy Ferenc gróf – Moson megye főispánja, 1762-től magyar kamarai főkancellár – részletes javaslatot az uralkodónak egy civil érdemrend létrehozására az 1757-ben alapított Katonai Mária Terézia-rend mintájára. Esterházy 1764 elején újabb tervezettel állt elő, de a konzervatív udvar a Katonai Mária Terézia-rend és az Aranygyapjas rend tekintélyének csorbulásától tartott. Mária Terézia 1764. február 20-án fogadta el az előterjesztést, és Esterházyt nevezte ki az alapítandó rend kancellárjává. A királynő döntésében szerepet játszhatott, hogy 1764 júniusára országgyűlést hívott össze, amelyen a hadiadó emelését szerette volna elérni, és gesztusával a rendek jóindulatát igyekezett elnyerni. (Mária Terézia Szent István király utódaként nem sokkal korábban kapta meg XIII. Kelemen pápától hivatalosan az apostoli király címet.)

1764. május 5-én megtörténtek az első adományozások. A rend magyar jellegének hangsúlyozása érdekében a királynő magyar viseletben jelent meg, kíséretét magyar nemesek alkották, és fontos szerepet játszott a ceremónián a magyar testőrség. A rend ünnepe augusztus 20., Szent István király emléknapja, nagymestere pedig az uralkodó lett. Az alapszabály a rend tagjainak számát százban határozta meg három osztályban: 20 nagykeresztes, 30 parancsnok és 50 kiskeresztes, a létszámba az egyházi tagokat nem számították bele. A kitüntetést csak férfiak kaphatták (az egyetlen kivétel maga az alapító, Mária Terézia volt), az első két osztályban a kitüntetés elnyeréséhez négy nemzedékre visszamenőleg nemesi származást kellett igazolni, bár ettől kivételes esetben eltekintettek. A nagykereszt tulajdonosainak belső titkos tanácsosi, a parancsnoki kereszt birtokosainak grófi vagy bárói, a kiskereszteseknek pedig bárói rangot lehetett kérelmezni. A jelvényt és a ruhát a kitüntetett halála után vissza kellett szolgáltatni.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlása után a Szent István-rend megszűnt, újjáalapítását az a vita is nehezítette az immár független Ausztria és Magyarország között, hogy Mária Terézia osztrák főhercegnőként, német–római császárnéként vagy magyar királynőként volt-e alapító. Az 1938-as Anschluss (Ausztria német bekebelezése) után Horthy Miklós kormányzó rendelkezett a Magyar Királyi Szent István-rend adományozásáról, és átvette a rend nagymesteri tisztségét, de a felújított rendet csak néhány alkalommal adományozták. A kitüntetéssel az adományozók elsősorban a polgári szolgálatokat kívánták elismerni, politikusok, diplomaták, hivatalnokok, a 19. században már művészek és tudósok is megkaphatták. Az elismerést azonban protokolláris és külpolitikai okokból is adományozták, a kitüntetettek listáján így szerepel a szabadságharcot leverő Windischgrätz herceg, a bevonuló orosz csapatok parancsnoka, Konstantin orosz herceg, a megtorlást vezénylő Haynau, vagy 1938 után Hermann Göring, a német Harmadik Birodalom marsallja és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter.

A Szent István-rendet 1946-ban, a köztársaság kikiáltásakor megszüntették, majd 2011-ben megújították, a legmagasabb magyar állami kitüntetés.